Author: Manna Admin
Page: 563
Délután kiderül, hogy lesz-e magyar versenyző az Oscar-gálán. A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is a legjobb öt közé kerülhet a szűkített listáról. Legutóbb 2018-ban Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje szerepelt az Oscar-jelöltek között az akkor még a legjobb idegen nyelvű film-kategóriának nevezett mezőnyben. A filmakadémia délután hozza […]
Nem jó ötlet a cölibátus lazítása az egyházban. Erről az előző pápa, XVI. Benedek írt most megjelenő könyvében. Ferenc, a jelenlegi pápa tavaly megpendítette, hogy bizonyos nagyon kivételes esetekben lehetővé tenné, hogy idősebb, tartós kapcsolatban élő házas férfiakat pappá szenteljenek. Bizonyos területeken égető a paphiány, előfordul, hogy a hívők hónapokig nem jutnak el misére, így […]
Több ponton is szigorított felhasználási feltételein a Facebook – emlékeztet a hvg.hu. Úgy tűnik, egy kicsit jobb hely lehet a közösségi oldal. B izonyos témákban a viccnek szánt durvaságok is szankciókat vonnak maguk után.Az új szabályozás értelmében mostantól az emberi méltóságot sértő bejegyzéseket – legyen az szöveges vagy képi – sokkal szigorúbban veszi majd a […]
Irán több városában is tüntetések kezdődtek a hétvégén. A kiváltó ok az volt, hogy az ország sokáig tagadta, majd végül beismerte, hogy az iráni haderő lőtt le tévedésből egy ukrán utasszállítót. A Teheránból indult demonstrációk hamar átcsaptak rendszerkritikus megmozdulásokba – írja a 444.hu. A feszült helyzetet jelzi, hogy a kemény kézzel irányított vallási állam több […]
Nemzetiszín zászlócskát kell szúrni a magyar sertéshúsokba a hentesnél a hónap közepétől – írja a g7 gazdasági portál. A szabályt a nagyobb boltokban kell kötelező érvényűen alkalmazni, de a csomagolatlan sertéshúsokra minden üzletben jól láthatóan ki kell írni a termék származását. A baromfi-, marha-, és egyéb húsoknál nem kell zászlózni. A lépés valószínűleg a magyar […]
Kihagyták a dolgozókat a számításból, és emiatt akár el is akadhat az oroszok nagybevásárlása Dunakeszin – írja a 24.hu. A magyar kormány tavaly májusban határozatban rögzítette, hogy kinek kell eladni a Dunakeszi Járműjavító Kft. üzletrészeinek állami kézben lévő 90 százalékát, és a gyár mintegy 27 hektáros területét, amelyet egy magyar leányválllalaton keresztül az orosz Transzmasholding […]
A robotizáció az egyik oka az autóipari leépítéseknek – mondta el a Reggeli Mannában a portfolio elemzóje. Hornyák József szerint az alacsony kamatok miatt olcsón automatizálható a gyártás, ez pedig elsősorban nyugaton kiválthatja a drága emberi munkaerőt. Az elemző azt is hozzátette, hogy általános gazdasági válságra az autóipar gyengélkedéséből nem lehet következtetni. Ugyan a feldolgozóiparban […]
Nem szokványos csúcstalálkozó lesz MA; a brit uralkodó hívta össze a királyi családot. A királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia feleségével együtt a napokban váratlanul bejelentette, hogy visszalép a család tagjaként ellátott szerepétől, és idejük egy részét Észak-Amerikában töltik. II. Erzsébet ezért hívta találkozóra a királyi családot, hogy megvitassák a […]
Több mint 800 tudományos publikációt vonnak vissza Oroszországban plágiumvádak miatt – írja a Qubit.hu. A zömében csak oroszul megjelent tanulmányok hemzsegnek a másoktól való, többnyire jelöletlen átvételektől, az önismétlésektől és egyéb megkérdőjelezhető publikációs technikáktól. Dolgozatok százain szerepeltek szerzőként olyan emberek, akik amúgy soha életükben nem végeztek tudományos munkát.
A rendszeresség, a mennyiség és a minőség a legfontosabb három tényező pihentető alvás eléréséhez – mondta el a szomnológus a Reggeli Mannában. Dr. Szakács Zoltán neurológus főorvos arról beszélt, hogy a rendszerességért és az alvás hosszáért mi magunk tehetünk a legtöbbet, de a minőségi, megszakítatlan alvásban is segíthetjük a testünket, például azzal, ha nem mobilunk, […]

