Lady Gaga óriási lendülettel tér vissza a táncparkettre! - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


Lady Gaga óriási lendülettel tér vissza a táncparkettre!

Written by on 2020.06.08.

Chromatic című hatodik albumával Lady Gaga visszanyúlt a house zenéhez és valóságos hadsereget toborzott az elektronikus zene veteránjaiból, hogy visszatérjen dance gyökereihez.

A ’Free Woman’ című dal egyik sora így szól: “This is my dance floor I fought for.”, azaz ez az én táncparkettem amiért megharcoltam. Nem túloz; ez az album arról az utazásról szól, ami kikövezte a pop szupersztárja számára a diadalmas visszatérést a dance műfajához.
„Azt hiszem az album eleje szimbolizálja, számomra legalábbis, amit úgy hívnék, hogy az utam a gyógyulás felé, és azt remélem, ez inspiráció lesz azoknak, akiknek szükségük van gyógyulásra a vidámságon, a táncon keresztül,” mondta el Gaga egy interúban. A dalok témái közé tartozik ugyanis többek közt a szeretet megtalálása, a mentális egészség és a gyógyulás, de mindez pozitív hangvétellel tálalva.



Gaga hosszú utat járt be, míg visszatért zenei gyökereihez. A 2008-as The Fame album óta igazi slágergyáros lett, karrierje pedig az extrém kísérletezéseken alapult. Albumain kísérletezett például R&B-vel és metállal, de jazz és country által inspirált dalokat is találhatunk nála. Akik régóta figyelik a munkásságát, azok számára a Chromatika legalább annyira ismerős mint amilyen friss. Ez az a Lady Gaga, akit a Poker Face és Just Dance dalából ismerünk, de most még mélyebbre ásott a klasszikus house zenében. Az albumon már az Oscar-díjat hozó Csillag születik alatt elkezdett dolgozni, de befejezni csak utána tudta. Az album elkészítésében Michael Tucker (BloodPop) volt a partnere, aki már a Joanne című albumon is dolgozott az énekesnővel, zenészként pedig olyan nevek működtek közre, mint a Skrillex, Axwell, Tchami vagy Madeon, egy-egy dal erejéig pedig Elton John és Ariana Grande is csatlakoztak.
Eredetileg április elejére tervezték a megjelenést, de a vírus miatt végül május 29-én debütált az új album. Azóta az Ausztrál listán elsőként debütált az album, komoly esélye van arra, hogy letaszítsa DaBaby Rockstar című dalát a brit listák éléről, egyszóval máris hatalmas sikereknek örvend világszerte.



Reader's opinions

Leave a Reply