Egy emoji valóban többet mond ezer szónál? - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


Egy emoji valóban többet mond ezer szónál?

Written by on 2019.10.07.

Egyre többször téma, hogy milyen hatással van a nyelvre, a beszédünkre a virtuális kommunikáció, hogy sokszor emojikat és gifeket használunk szavak helyett, mindent rövidítünk és a három sornál hosszabb szövegeket már csak átfutjuk

Nagy Judit beszédművelő volt a Reggeli Manna vendége, aki minket is meglepett azzal, mennyi előnyünk származhat abból, ha választékos módon tudjuk gondolatainkat szavakba önteni.



A leggyakoribb próbatétel, amiben a beszédfejlesztő segítségét kérik a felvételik, állásinterjúk.  Ezekben a versenyhelyzetekben szembesülünk ugyanis azzal, hogy el kell adni magunkat. Az elmondottak nem csak a képzettségről vagy a munkához szükséges tudásról adnak számot, beszédünk legalább annyira árulkodó, mint az öltözékünk. Azt is megmutatja, mennyire vagyunk magabiztosak, terhelhetőek vagy éppen milyen a viszonyunk saját magunkkal. Fontos a hanglejtés, a hangsúlyozás, de akár az is, hogy hangunknak melyik tónusát használjuk. Akik pedig e téren ügyesek, komoly előnyre tehetnek szert másokkal szemben.

Nemcsak a munkánk során, de a magánéletünkben is éppoly lényeges a kiművelt beszéd. Az emberi kapcsolataink alapja a kommunikáció. Ahhoz pedig, hogy könnyen és jól megértsük egymást, jól is kell artikulálni gondolatainkat. Sokszor ütközünk például abba a falba, hogy nem tudjuk megfelelően árnyalni érzelmeinket, vagy egy érdekes kérdésről való vita ahelyett, hogy együtt gondolkodnánk elhal ott, hogy nem értünk egyet a másikkal, de ennek a miértjét már nem tudjuk elmagyarázni. Pedig milyen jó is egy üveg bor mellett megfejteni a világ dolgait!
Ahhoz viszont, hogy el tudjuk magyarázni érzelmeinket, gondolatainkat, ahhoz első sorban nekünk magunknak kell ezeket ismerni. A beszéd tehát még az előtt, hogy egyáltalán kimondanánk fontossá válik már akkor, amikor még csak gondolkodunk rajta. Hogyan fogalmazzuk meg magunknak vágyainkat, céljainkat, nehézségeinket. Valójában ez az út önmagunkhoz is.


A teljes beszélgetést itt tudod visszahallgatni!




Reader's opinions

Leave a Reply