Hírek
Page: 444
Két métert süllyedt a Duna az elmúlt 60 évben – erről írt a 24.hu. Az emberi beavatkozások miatt jelentősen csökkent a Duna hordalékmennyisége, rövidebb és keskenyebb lett, a medre lesüllyedt. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vezetésével kilenc Duna-menti ország kutatói vizsgálták az emberi beavatkozás hatásait a folyóra. A három évig tartó projekt eredményeként számos […]
Egyre fiatalabbak és alacsonyabbak a Föld erdői, ez pedig tovább fokozza a klímaváltozást – erről írt a qubit. Az amerikai energiaügyi minisztérium egyik kutatóközpontja és a birminghami erdőkutató intézet közös kutatásában műholdképeken vizsgálták a földhasználat változásait, és arra jutottak, hogy az ember okozta klímaváltozás is felelős az erdők jellemzőinek drámai, gyors változásaiért. A tanulmány szerint […]
Egész nyárra fokozott ellenőrzést rendeltek el Budapesten és több térségbeli megyében is. Ez azt jelenti, hogy a rendőrök indoklás nélkül igazoltathatnak bárkit az utcán, illetve vizsgálhatják át a csomagját. A police.hu-n megjelent rendőrségi közlemény szerint a cél a közrend és a közbiztonság fenntartása, és a jogsértések elkövetésének megelőzése, felderítése. Az intézkedés Budapest mellett érvényes például […]
Kilenc év kihagyás után az Egyesült Államok újra amerikai űrhajósokat küldött az űrbe, mégpedig amerikai űrhajóval, a Space X magáncég saját fejlesztésű Crew Dragonjával. A kabinban azonban nemcsak két űrhajós foglalt helyet, magukkal vittek egy harmadik utast, egy flitteres játékdínót, aki többször be is lebegett a közvetítés képébe. Nem ez az első alkalom, hogy egy […]
A kijárási tilalom ellenére folytatódtak az erőszakos tüntetések New Yorkban a rendőri brutalitásba belehalt fekete férfi ügye miatt. Manhattan belvárosában ismét üzleteket törtek föl és fosztottak ki. Közben Minneapolisban, ahol az eset történt, alábbhagytak a tüntetések. Donald Trump amerikai elnök közölte: ha kell, a hadsereg segítségével teremt rendet az utcákon. A rasszizmus ellen sok ismert […]
Július közepén tartják a Forma egyes futamot a Hungaroringen. A versenysorozat jogait birtokló Liberty Media közleményében csak a júliusban elrajtoló idény első nyolc versenyhétvégéje szerepel, ez alapján először Ausztriában állnak fel a rajtrácsra az autók. Az idei futamok jelentős részét lemondták a járvány miatt, de a briteknél, Spanyolországban, Belgiumban és Olaszországban is lesz futam a […]
Éppen 67 éve koronázták meg II. Erzsébet brit királynőt. Akkor még nem volt instagram, most viszont már van, így a brit királyi család hivatalos Instagram csatornáján tettk közzé néhány érdekességet ezzel kapcsolatban. Ilyen például, hogy a koronázásra arany hintóval érkeztek a Westminster apátságba vagy hogy a világon ez volt az első koronázás, amit közvetített a […]
Majdnem három százalékkal gyorsult az esőerdők pusztítása tavaly. A Marylandi Egyetem kutatói megállapították, hogy 2019-ben minden hatodik percben fél focipályányi esőerdőt veszítettünk el, ezzel összesen majdnem 12 millió hektárral csökkent a Föld erdőborítása. Brazíliában vágták ki a legtöbbet a fákból, ezzel a kutatók szerint annyi széndioxid szabadult a légkörbe, amennyit 400 millió autó termel meg.
Egyértelműen „lecsengőben” van a járvány az országban – közölte az országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján. Müller Cecília szerint már tizedik napja ez a tapasztalat. Hozzátette, hogy folyamatosan elemeznek, hogy tapasztalatot nyerjenek, hogy milyen hatékonyabb intézkedésekre lesz szükség, ha a járvány visszatérne. A tiszti főorvos szerint a fiatalokat elenyésző arányban érintette a fertőzés, a betegek […]
Kulka János és Csákányi Eszter is szerepelni fog egy ingyenes, online előadásban – írj a a hvg. A Trojka Színházi Társulás többek között Csákányi Eszter, Eke Angéla, Gryllus Dorka és Kulka János közreműködésével mutatja be a Dekameron 2020 című online előadást jövő héten. Az ingyenesen elérhető közvetítés kifejezetten a világjárvány következtében létrejött új élethelyzetet dolgozza […]