Author: Manna Admin
Page: 544
Hosszú idő után először jelent meg tegnap újra a Pesti Hírlap. A legelső újságot ezen a néven még 1841-ben indította Kossuth Lajos, a most megjelenő formátuma már a hetedik változata. Az első lapszám címlapján a kilencszeres kenuvilágbajnok, a 72 éves Wichmann Tamás látható, akivel interjút közölnek. A lap mostantól minden hétköznap délután lesz elérhető ingyenesen […]
Picit odébb költözik az EFOTT az idén – írta a duol.hu. A 2020-as fesztiválnak ismét a Velencei-tó északi partja ad otthont július 15. és 20. között, ám a rendezvény területe az előző évekhez képest fél kilométerrel nyugatabbra, Sukoró irányába költözik. Hazánk legnagyobb múltú fesztiválját, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóját idén már 45. alkalommal […]
Több mint 11 százalékkal nőttek az átlagkeresetek a KSH adatai szerint. A tavaly novemberi adatok szerint 403 ezer fölött állt a bruttó, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva átlagosan 415 000 forintot kerestek. A nettó átlagkereset pedig kedvezmények nélkül 268 forint fölött alakultak. A novemberi adatokat a prémiumok húzzák fel, éves átlagban az érték már csak 242 […]
Baj nincs, de lehet. A legfontosabb, hogy ne engedjük elbagatellizálni a dolgot – ezt mondta a koronavírus fertőzésekkel kapcsolatban a miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában. Orbán Viktor megerősítette, hogy amit meg lehetett tenni a védekezéssel kapcsolatban, azt megtette a kormány. A koronavírus okozta járvány miatt az Egészségügyi Világszervezet kihirdette a nemzetközi vészhelyzetet . Az elmúlt napokban […]
Egy hónapot csúszik az emeletes vonatok érkezése az elővárosi vonalakra, mert a gyártó Stadler is csúszott a szerelvények leszállításával. Március 15-én először a cegléd-szolnoki vonalon utazhatnak az utasok az emeletes motorvonattal, áprilisban pedig már a váci elővárosi forgalomban is találkozhatnak velük az utasok. Az év végéig tizenkilenc, nagy kapacitású elektromos szerelvény érkezik az elővárosi vonalakra, […]
Megnyerte a női párosok versenyét a Babos Tímea-Kristina Mladenovic duó az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A pénteki döntőben 6:2, 6:1-re legyőzte a Hszie Szu-vej, Barbora Strycova tajvani, cseh párost. A második helyen kiemelt magyar, francia kettős jól kezdett az első kiemelt rivális ellen, és Babos egyedüliként nem vesztette el az adogatását a fordulatos nyitószettben. A folytatásban […]
Nem lesz ilyen nevű megálló, ugyanis holnaputántól Göncz Árpád városközpontnak hívják az Árpád híd metróállomást -közölte a Budapesti Közlekedési Központ. Az Árpád híd pesti hídfőjénél fekvő terület 2016-tól viseli Magyarország rendszerváltás utáni első köztársasági elnökének nevét, ezért nevezték át a közelben lévő metróállomást is.
Leállíthatják a Kína és Magyarország közötti repülőjáratokat az elkövetkező napokban- közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy a Kínából érkező árukkal kapcsolatban egyelőre nincs terv, de azonnal el kell készíteni a tájékoztatási csomagot. Jelenleg gazdasági hatása nincs a vírusnak, de a turizmust láthatóan visszaveti. A turistaforgalom öt szézalékát adták […]
Tizenegyezer tonna élelmiszert mentett meg és osztott szét tavaly a Magyar Élelmiszerbank. A kidobástól megmentett több mint 550 kamionnyi élelmiszer gyártó és kereskedő cégektől származott. A termékek között volt pékáru, zöldség, gyümölcs, tejtermék, húsáru, konzerv, édesség és egyéb hosszú lejáratú élelmiszer. Összértékük elérte a 7 és fél milliárd forintot és csaknem 300 ezer nélkülözőnek jelentettek […]
Öt díjat is elhozott egy magyar film Milánóból, a Milánói Filmdíjak átadójáról. A Pilátus című magyar tévéfilm lett a legjobb film, Dombrovszky Linda a legjobb rendező, Hámori Ildikó a legjobb színésznő, Hartung Dávid a legjobb operatőr és Mezei Áron a legjobb vágó. A film Szabó Magda regényéből készült, amely nagy siker volt Itáliában, 2007-ben Anfora […]
