Manna Admin, Author at Manna FM - Oldal 507 a 620-ből
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


Author: Manna Admin

Page: 507

Ha lehet, gyerek nélkül menjünk vásárolni és próbáljuk kerülni a csúcsidőt – ezt kéri a Kereskedelmi Szövetség. Azt is közölték, hogy ugyan a veszélyhelyzet bjelentése után megrohamozták a boltokat a vásárlók, de az áruházak eddig pótolni tudták a polcokról kifogyott élelmiszereket. A gyártók a kereskedők rendeléseit teljesítik, de előfordulhat, hogy egy-egy cikk feltöltési ideje hosszabb […]

Beatles dokumentumfilmet készített Peter Jackson. Az Oscar díjas rendező Get Back című filmjében korábban sosem látott felvételek is szerepelnek a legendás együttesről, amelyben a Beatles tagjai, John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr láthatók amint stúdiófelvételt készítenek a ma már klasszikusnak számító dalaikból, nevetnek, bolondoznak és játszanak a kamera előtt. A filmben az […]

Elhalasztják a Mulán bemutatóját is a vírus miatt. Az élőszereplős mesefeldolgozást március 27-én mutatták volna be – írja a Variety. Az élőszereplős Mulan lenne a Disney első olyan feldolgozása, ami korhatáros. A történet az ötödik századi Kínában játszódik, ahol egy fiatal lány, Mulan férfinak öltözve áll be idős és beteg apja helyett a Birodalmi Hadseregbe, […]

A Glastonbury fesztivál egyelőre dacol a koronavírussal – nem fújják le az idén ötvenéves rendezvényt – írja a 444.hu. A legnagyobb brit fesztiválra kilencven fellépőt jelentettek be tegnap este, reménykedve abban, hogy a fesztivál idejére, június végére elmúlik a járványveszély. Ha megrendezik a fesztivált, akkor a fő fellépő Kendrick Lamar lesz, továbbá olyan nagy neveket […]

Megdőlt a fővárosi melegrekord. Március 12-én még sohasem mértek 21,3 fokot Budapesten. A tegnap délutáni újpesti mérés előtt 20,5 fok volt a napi csúcs. A pontosan 30 éve Marcaliban mért 25 fokos országos melegrekord nem dőlt meg.

Marhalegelőn bukkantak egy ősi maja királyság fővárosára. Amerikai és mexikói régészek másfél éve kezdték a feltárásokat és úgy vélik, hogy megtalált település a Sak Tz’i maja királyság fővárosa lehetett, ahol időszámítás előtt 750 körül jelentek meg az első lakók, majd mintegy ezer évig lakott terület volt. A királyságról egy másik feltárt maja településen találtak információkat […]

Fel sem merült, hogy a kormány lezárja Budapestet – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely arra a több helyről is terjedő álhírre reagált, amely szerint ez előbb vagy utóbb bekövetkezik. Mint facebookon fogalmazott: a híresztelésnek semmilyen alapja nincs, eddig soha fel sem merült ilyen intézkedés lehetősége sem. Hozzátette, hogy erről a főpolgármesternek is szólt.

Mától felírási igazolás nélkül is bárki átveheti a patikában a gyógyszert, ha tudja a beteg TAJ-számát, és önmagát igazolja – ezt tartalmazza az éjjel megjelent határozat, amely a veszélyhelyzet része. A gyógyszerész a számítógépben rögzíti az átvevő adatait.

Elhalasztják a Giro D’Italia magyar rajtját és ezzel együtt az első három szakaszt ésem idén májusban. erről Révész Máriusz kormánybiztos posztolt a Facebookon. Mint írja, az elmúlt hetekben többször egyeztettek az olasz féllel, és elmondták, hogy magyar emberek biztonságát nem veszélyeztetheti a verseny.

A szentendrei polgárőrség felajánlotta a helyi időseknek, hogy segít a bevásárlásban vagy a gyógyszerek kiváltásában. A szervezet szerint az egyik fő feladatuk, hogy segítséget nyújtsanak. A polgárőrök a telefonszámukat is közzétették.