Hírek
Page: 397
Letöltendő börtönre ítéltek egy sebészt,aki meghatározott összegű hálapénzeket kért a betegeitől. A bíróság megállapította, hogy a főorvosként Budapesten dolgozó sebész tb-támogatott műtétekért jogosulatlanul kért pénzt, illetve a felajánlott hálapénzt kevesellve nagyobb összeget kért. Volt olyan beteg, akivel előre közölte, hogy mennyibe fog kerülni a műtét, és volt, hogy a műtét után határozta meg, hogy mennyi […]
Pesszimistább lett a pénzügyminiszter az idei gazdasági növekedéssel kapcsolatban, mint korábban. Varga Mihály a közrádiónak azt mondta, hogy júniusban ugyan már élénkült a gazdaság, de úgy látják, hogy a második félévben három helyett akár 5 százalékkal is zsugorodhat. Az április lett a gzdaság legrosszabb hónapja, akkor 20 százalékos volt a GDP csökkenés. Elszaladt az államháztartási […]
Nagyon jól összerakott adathalász levelet küldtek ki orosz szerverekről a Nemzeti Közművek nevében, kapott egyet a Manna FM hírszerkesztője is. A levélben befizetetlen gázszámlára hivatkoznak, jó magyarsággal, de a linkre kattintva nem a nemzeti közmű oldala jön be, hanem máshová irányít a rendszer. A hamis levél a Google rendszerét ius átveri, legyenek óvatosak az emailben […]
Hiába kezeltek kevesebb beteget a járvány alatt, így is nőtt a kórházak adóssága. A veszélyhelyzet három hónapja alatt egyre csökkenő ütemben nőtt az adósság, de júniusra újra majdnem 35 milliárdig emelkedett a hiány. A Népszava azt írja, hogy a járványkészültség alatt a kórházak a tételes elszámolás helyett havi átlagfinanszírozást kaptak az egészségbiztosítótól, de a rendszer […]
Megújultak a Duna-Ipoly Nemzeti Park barlangjai Budapesten. A Pál-völgyi-barlang kőfejtőjében felújították az elkorhadt védőkorlátokat és támfalakat, a gyerekeknek pedig egy játszóteret is kialakítottak. A Szemlő-hegyi barlangban számos interaktív elemmel bővült a kiállítótér, az előadóteremben pedig mostantól 3D-s vetítésekkel is várják a látogatókat. A több mint 210 millió forintos fejlesztés részeként a világítást is korszerűsítették mindkét […]
Kékalgák jelentek meg a Balaton felszínén. A jelenség a Keszthelyi-medencében a Balaton közepén is megfigyelhető. A mérések szerint az elmúlt két hétben megduplázódott az algaképződés a nyugati medencében. A kékalga allergiás bőrreakciót, kiütést, szemirritációt okozhat, ami elkerülhető a fürdőzés utáni zuhanyzással. Ha kisgyerekek lenyelik a vízből, az hasmenést okozhat. A Balatonból nyert ivóvizet nem veszélyezteti […]
Ötödik napja nincs halálos áldozata a vírusnak, de a napi új fertőzöttek száma a tegnapi 19 után 14 fő. Az aktív fertőzöttek kevesebben vannak ugyan, de a fogyás lassul. 76 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, ez a szám nem változott az legutóbbi adatközlés óta. Bulgáriában ismét rekordot döntött az újonnan megfertőződöttek száma, egy nap alatt 330-an […]
Hamarosan megkezdődik az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladék felszámolása. A Tisztítsuk meg az Országot! projekthez segítséget nyújt a már elérhető HulladékRadar mobiltelefonos alkalmazás is, amellyel be lehet jelenteni az illegális szemétlerakó helyeket – közölte az infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért is felelős államtitkár. Boros Anita elmondta, hogy a tervek szerint ősszel kezdik el az erdők, […]
Ma este már nyilvánosak lesznek az egyetemi felvételi ponthatárok. A felvételizők este 8-tól SMS-ben közvetlen értesítést kapnak, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon tájékozódhatnak az idei ponthatárokról. A koronavírus-járvány miatt a ponthatár-kihirdető rendezvény az idén elmarad.Idén rekordkevesen, mindössze 91 ezren jelentkeztek a magyar felsőoktatásba az általános felvételi eljárás során. Ez nem csak a tavalyi 112 ezer […]
Kérdőíves kampányt indít Terézváros önkormányzata a rövidtávú lakáskiadásról – írta a terezvaros.hu. A következő két hétben zajló párbeszéd célja, hogy olyan szabályozást alakítson ki az önkormányzat, ami a terézvárosiaknak leginkább megfelel. A válaszokat augusztus 2-ig várják online, vagy a közterületeken felállított standoknál. A kerületi polgármester hangsúlyozta, hogy nem az üzletág ellehetetlenítése, hanem a békés lakókörnyezet […]