Újabb rekord az új fertőzöttek és az aktívak számában - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


Újabb rekord az új fertőzöttek és az aktívak számában

Written by on 2020.09.07.

Ismét nagyot nőtt az egy nap alatt azonosított új betegek száma, ma reggelig 576 embernél mutatták ki a fertőzést. Egy újabb áldozata is van a járványnak. Az aktív fertőzöttek száma majdnem eléri a 4400-at, többen vannak kórházban és a hétvégén ketten kerültek lélegeztetőgépre. 

A Semmelweis Egyetem rektora szerint a hússzorosa lehet a betegek valódi száma az azonosított fertőzöttekének. Merkely Béla az ATV-nek arról beszélt, hogy az első hullámban még nem cirkulált a koronavírus, nem volt túl sok esélye, hogy megfertőz valakit, azóta viszont, hogy behurcolták, tízszeresen cirkulál. Szerinte nem járunk messze a százezer betegtől, mert – mint mondta – az elmúlt tíz nap alatt többen fertőződtek meg, mint a járvány első szakaszában. 

A számok pedig várhatóan tovább emelkednek majd, legalábbis erre utalnak a szennyvízminták. Ezt már a Dél-Pesti Centrumkórház főorvosa mondta el a közrádióban. Szlávik János szerint a koronavírus-járványt csak védőoltással lehet majd megfékezni, addig pedig a szabályok betartásával lehetne kordában tartani. Ilyen a maszk megfelelő viselése. 


Reader's opinions

Leave a Reply