Mától oltják a rendvédelmiseket, a BKV-nál nagy szükség is van rá - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

REGGELI MANNA

06:00 10:00

JELENLEGI MŰSOR

REGGELI MANNA

06:00 10:00


Mától oltják a rendvédelmiseket, a BKV-nál nagy szükség is van rá

Written by on 2021.03.10.

Elkezdődik a rendvédelmi dolgozók oltása, velük együtt a BKV több mint 130 dolgozóját is beoltják. A cégnél jelenleg 260 ember hiányzik a munkából, 170-nél is több a beteg, a többiek kontaktként karanténban vannak. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes korábban azt mondta, hogy ha még két metróirányító megbetegszik, megáll a metróközlekedés a fővárosban. A főpolgármesteri hivatal közleménye szerint első körben azok kapnak oltást, akiknek a kiesése kritikus helyzetben veszélyeztetné a közlekedés fenntartását, vagyis akik pótlását nem lehet megoldani. 

Közben az Egységes Közlekedési Szakszervezet dolgozói az elsőajtós felszállás megszüntetése mellett kampányolnak. Mint írják, ha ez nem történik meg néhány napon belül, a sofőrök maguk veszik kezükbe a biztonságukat és engedetlenségi akcióként nem fogják kinyitni az utasok előtt az első ajtót. A szakszervezet szerint sorra dőlnek ki a járművezetők a BKV-nál és a cég nem biztosítja a foglalkoztatáshoz szükséges egészséges munkakörülményeket. 


Reader's opinions

Leave a Reply