Március közepéig maradnak a korlátozások - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

BUDAPEST UPDATE

06:00 07:00

JELENLEGI MŰSOR

BUDAPEST UPDATE

06:00 07:00


Március közepéig maradnak a korlátozások

Written by on 2021.02.25.

Március 15-ig meghosszabbította a kormány a járványügyi korlátozásokat – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Gulyás Gergely szerint ezt a romló fertőzöttségi adatok indokolják, akár drámai növekedés is jöhet a fertőzöttek számának alakulásában. Mint mondta az operatív törzs és a járványügyi szakértők egyértelműen a korlátozások hosszabbítása mellett foglaltak állást.

A miniszter arról is beszélt, hogy a következő két hétben felgyorsul az oltások beadása, több embert oltanak majd be, mint eddig összesen.
Elmondta, hogy március elejétől érkeznek meg a védettséget igazoló plasztikkártyát. azok, akiket már korábban beoltottak, vagy a védettségük fennáll. A kedvezményekről egyelőre annyit mondott, hogy az igazolvány a karantén alól biztosan mentesít.

4385 újabb fertőzöttet találtak egy nap alatt, utoljára december első felében láttunk ilyen magas adatot. A harmadik hullám felfutása a mai adat alapján jóval gyorsabb, mint a második hullámé volt. 120 újabb áldozata is van a járványnak. Majdnem ötszáz ember került kórházba egy nap alatt, többen vannak lélegeztetőgépen is.

Közben átlépte a félmilliót a beoltottak száma, az első adag vakcinát már 508 ezernél is többen kapták meg. A koronavirus.gov.hu közleménye azt kéri, hogy aki még nem regisztrált az oltásra, az mielőbb tegye meg.


Reader's opinions

Leave a Reply