Költségvetés, betiltott műanyagok, alapítványi fenntartású Színművészeti - vaskos a mai parlamenti munka - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


Költségvetés, betiltott műanyagok, alapítványi fenntartású Színművészeti – vaskos a mai parlamenti munka

Written by on 2020.07.03.

Elfogadta Magyarország 2021-es központi költségvetését az Országgyűlés. A pénzügyminiszter szerint a jövő évi büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése, amely a járványügyi készültség fenntartása mellett is tartalmazza a szükséges forrásokat a gyermeket nevelő családok támogatásához, a nyugdíjasok megbecsüléséhez, a munkahelyek megtartásához és új munkahelyek létrehozásához. Majdnem öt százalékos GDP bővüléssel számol a kormány jövőre 3 százalékos infláció mellett. 

Alapítványi fenntartású lesz a Színművészeti Egyetem, az erről szóló törvényt is ma délelőtt fogadta el a Parlament. Az elfogadott jogszabály alapján tehát a hazai állami színművészeti képzés egy alapítvány irányítása alá kerül. A tervet többen bírálták, köztük maga az egyetem is, mert úgy vélik, hogy ezzel a kormány teljes hatalmat gyakorolhat az intézmény felett. Az alapítványi működtetésű egyetemekből egyre többet hozna létre a kormány, az első hasonló váltás a Corvinusnál valósult meg tavaly. 

Arról is döntött az Országgyűlés, hogy betilthatják jövőre az egyszer használatos műanyag eszközöket. EZ a műanyag fültisztító pálcikákra, evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverő pálcikákat, továbbá az étel- és italtároló edényekre vonatkozhat. Arról is döntés zsületett, hogy ezentúl nem kaphat taxiengedélyt az, aki büntetett előéletű. 


Reader's opinions

Leave a Reply