Javulást mutatnak a fertőzési adatok, romlott a halálozás - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

BŐSÉG KOSARA

11:00 12:00

JELENLEGI MŰSOR

BŐSÉG KOSARA

11:00 12:00


Javulást mutatnak a fertőzési adatok, romlott a halálozás

Written by on 2021.12.02.

A negyedik hullám legmagasabb halálozási adatát közölte a kormányzati tájékoztató ma reggel, 218 áldozatot jelentettek. Ez a harmadik hullám közepén volt utoljára ilyen magas. Közben csökken az új fertőzöttek száma, de még mindig nagyon magas, 10 és félezres számot közöltek. A tesztek közül azonban csak minden negyedik lett pozitív. Kevesebben vannak kórházban és lélegeztetőn is, mint egy nappal korábban. Több mint hatezer első oltást vettek fel szerdán és több mint ötvenezren jelentkeztek a harmadik, megerősítő vakcináért. 

A harmadik oltások számát tekintve Magyarország lakosságarányosan az első helyen áll az Európai Unióban – közölte az oltási munkacsoport vezetője. György István szerint a meghosszabbított oltási akcióhéten eddig már csaknem 900 ezren kapták meg valamelyik vakcinát. Vasárnapig regisztráció és időpontfoglalás nélkül lehet oltakozni. 

Közben viszont visszavettük a vezetést a halálozási listán a világban. Lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg nálunk, mint az uniós országokban, a világon a legtöbb veszteséget Magyarországon okozza a járvány. Grúzia, Örményország, Ukrajna és Litvánia következik utánunk.

(Lakatos Péter, MannaFM)


Reader's opinions

Leave a Reply