Járványinfó hétfő reggel - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

LÉLEKSZÖRF

12:00 14:00

JELENLEGI MŰSOR

LÉLEKSZÖRF

12:00 14:00


Járványinfó hétfő reggel

Written by on 2021.04.26.

Megnyílt az online oltási időpontfoglaló. Mostantól már minden még nem beoltott és érvényes regisztrációval rendelkező tud online időpontot foglalni az oltásra. Egyelőre csak a kínai vakcinával lehet ilyen módon oltakozni. Eddig majdnem hárommillió hatszázezren kapták meg az első adag oltást.

A járvány enyhül idehaza, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője azt mondta folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, és egyre kevesebben szorulnak lélegeztetőgépes ellátásra. SZombaton több mint 2300 új fertőzöttet találtak, a halálozások száma azonban még mindig magas, kétszáz fölött van naponta.

Közben a kormány közzétett egy táblázatot, amelyben az látszik, hogy 5700-nál is több ember fertőződött meg azok közül, akik már mindkét oltásukat megkapták és 273-an bele is haltak a fertőzésbe tavaly december vége óta. Ez alapján az oltottak 0,4 százaléka betegszik meg, és mindössze 0,02 százaléka hal meg.


Reader's opinions

Leave a Reply