Járvány: ezer fölött a napi új fertőzöttek száma - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


Járvány: ezer fölött a napi új fertőzöttek száma

Written by on 2021.10.14.

Hirtelen megugrott az új fertőzöttek száma, tegnap már bőven ezer fölötti, 1141 új esetet regisztráltak. A negyedik hullámban még nem volt ezer feletti napi adat eddig, csak a hétvégi összesített közlésben volt ilyen magas szám, három nap alatt. 11 áldozata volt a járványnak tegnap, az ápolásra szorulók többen vannak, kicsit csökkent a lélegeztetettek száma. Csaknem háromezer új oltottja van a járványnak. A kormányzati tájékoztató arra hívja fel a figyelmet, hogy a beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

Egyre több iskolában kell intézkedni a járvány miatt, jelenleg több mint 200 iskolai helyszínt érinthet tanügyi intézkedés – írja a Népszava a minisztérium adatai alapján. Jelenleg az iskolák két százalékában van valamilyen korlátozás, a pedagógus érdekvédelmi szervezetek szerint ugyanakkor a hivatalos adatok nem minden esetben fedik a valóságot, hiszen érdemi kontaktkutatás, kötelező tesztelés továbbra sincs. Korábban a kormányzati tájékoztató is napról napra közölt ezzel kapcsolatban adatokat, mostanra ezt a passzust kivették a jelentésből.

(Lakatos Péter, MannaFM)


Reader's opinions

Leave a Reply