Az eurozóna országai nem egyeztek meg, Amerika önti a pénzt a gazdaság megmentésébe - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


Az eurozóna országai nem egyeztek meg, Amerika önti a pénzt a gazdaság megmentésébe

Written by on 2020.03.25.

Nem sikerült megállapodásra jutni az eurozóna országainak a közösségi gazdasági intézkedésekről. A járvány által leginkább sújtott Olaszország egy jelentős uniós pénzügyi szolidaritási csomag elfogadását szorgalmazta. Ebben Franciaország és Spanyolország is támogatta, az északi országok Németország és Hollandia vezetésével ugyanakkor úgy vélik, hogy az Európai Központi Bank eddigi intézkedései és a költségvetési lazítások elegendőek.

Közben az Egyesült Államokban minden idők legnagyobb segélycsomagját fogadták el. Az amerikai gazdaság megsegítésére mintegy kétbillió dollárt, vagyis mintegy százezermilliárd forintot fordíthatnak a koronavírus okozta válságban. Ezzel a munkahelyek megóvását és a cégek csődjét szeretnék elkerülni.

Ausztria mintegy félmillió forintnyi állami segítséget ad a kisvállalkozóknak, egyéni vállalkozóknak, szabadúszóknak és nonprofit szervezeteknek. A segítséget a kereskedelmi kamarákon keresztül juttatják el az érintettekhez, de ehhez nem kell kamarai tagnak lenni.


Reader's opinions

Leave a Reply