A magyar kórházak felkészültek a koronavírusos betegek ellátására - Manna FM
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


A magyar kórházak felkészültek a koronavírusos betegek ellátására

Written by on 2020.01.28.

Minden magyar kórház felkészült az új koronavírusos betegek fogadására. Ezt az emberi erőforrások minisztere jelentette be. Kásler Miklós elmondta: a betegség Európában még csak elszórtan jelent meg, Magyarországon két esetben merült fel a gyanú, de mindkettőnél kizárták a fertőzést. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa pedig arról beszélt, hogy ennek a koronavírusnak alacsony a halálozási aránya és a megbetegedés gyermekeknél nem jellemző. A szakemberek ismét a higiéniai előírások betartására, a többszöri alapos kézmosás szükségességére hívják fel a figyelmet.

Orvosi vizsgálaton kell átesniük a gödi Samsung gyár Kínából érkező dolgozóinak. A karanténon kívül fokozott fertőtlenítést vezettek be a közös helyiségekben, és a folyékony szappan mellett alkoholos kézfertőtlenítőket is kihelyeztek. Közben az index szerint a Nokia is egyfajta karantént vezetett be, egyhetes otthoni munkavégzésre utasította a Kínában járt dolgozóit.


Reader's opinions

Leave a Reply