Author: Manna Admin
Page: 608
A Gyermekek Jogainak Világnapján diákok vitáznak majd az Országgyűlés felsőházi üléstermében, tárgyalnak az ombudsman irodájában, előadást tartanak az egyetemi katedrán, ismerkednek a rendőri munkával, szerepelnek a Madách Színház színpadán. Ezen a napon kék fényben fürdik majd a Lánchíd, a Művészetek Palotája, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint számos egyéb ikonikus épület a fővárosban, valamint jó […]
Mégsem biztos, hogy az X-men sorozat a Linda főcímzenéjét nyúlta le. A botrány októberben robbant ki, amikor a 80-as évek kultikus sorozatának zenéjét szerző Vukán György hagyatékkezelője azt mondta, beperelné a Marvelt, Disney-t, FOX-ot, Apple-t, Amazont és még másokat egy új sorozat főcíme miatt. Az Index most arról ír, hogy egy zenés rádióműsorban már korábban […]
Kiderült az Eurovíziós Dalfesztivál 41 induló országának listája és Magyarország nincs köztük. A 65. fesztiválon egy év kihagyás után visszatér Bulgária és Ukrajna is, hazánk azonban tényleg nem indul jövőre Rotterdamban. Az eddig az Eurovízió selejtezőjének számító A Dal című műsor azonban nem marad el, de az új évad közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az […]
Elismerte az ideiglenes bolíviai elnököt az Egyesült Államok, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter gratulált Jeanine Áneznek – írj a hvg. Bolíviában október 20-án elnökválasztás volt, amelyen ismét a 2006 óta hatalmon lévő Evo Morales lett az elnök, ám több szervezet és a polgárok is csalást sejtettek. A zavargásokba fulladt elégedetlenség nyomán Morales vasárnap lemondott, majd Mexikóban […]
Az európai műsorszórás egyik hazai szaktekintélyét, Kissné Akli Máriát, valamint a legendás műsorvezetőt, Kudlik Júliát tüntette ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Kudlik Júlia neve egybeforrt a magyar televíziózással, műsorain nemzedékek nőttek fel, több mint negyven éven át volt a Magyar Televízió meghatározó alakja. Emblematikus arca volt a Delta ismeretterjesztő műsornak, volt házigazdája a […]
Újra létszámstop van a közigazgatásban – írta meg az index. A lap több kormányhivatali forrásból is úgy értesült, hogy november 6 óta, a kórházaknak kiküldött levéllel egy időben a kormányhivatalokat is értesítették, hogy nem lehet új embereket fölvenni a feladatok ellátására. A 24.hu birtokába került kormányhatározat szerint az igazgatásban, rendőrségnél, állami cégeknél és a honvédelemnél […]
Több mint egy hétre megváltozik Budán több villamos közlekedési rendje. Holnaptól pályafelújítási munkákat végeznek a 12. kerületben, az Alkotás utcában a Nagyenyed utcánál. Ezért a 17-es, az 59-es és a 61-es villamos módosított útvonalon közlekedik. A november 24-ig érvényes változásokról a BKK weboldalán és a futár alkalmazásban lehet tájékozódni.
Az amerikai színésznek a hollywoodi színészek szervezete januárban adja át az elismerést. A színészóriás már csaknem 100 filmben szerepelt, közöttük olyan legendás alkotásokban, mint a Taxisofőr, a Keresztapa, vagy a Szarvasvadász, de népszerű szerepei között vígjátékok is vannak. Robert De Niro úgy kommentálta az elismerés hírét, hogy megtisztelő díjat kapni olyan szervezettől, amelynek 50 éve […]
Már dolgozik a kormány a második családvédelmi akcióterv előkészítésén. Ennek célja az elsőhöz hasonlóan a fiatalok életkezdésének és családalapításának elősegítése lenne. A szakállamtitkár szerint sikeres a program: szeptember végéig 117 ezer család igényelte a családi otthonteremtési kedvezményt, 48 ezer pár a babaváró támogatást és majdnem 19 ezren az autóvásárlási támogatást. Hozzátette, hogy jövőre a családok […]
Mérsékelten erősödött a forint a főbb devizákhoz képest ma reggelig. Reggel fél hét körül négy fillérrel 334 forint alatt jegyezték az eurót. A svájci frank árfolyama 306 forint 77 fillér volt, míg a dollár öt fillérrel 303,65 forintra gyengült. Az euró nem mozdult el érdemben a dollárhoz képest.
