Author: Manna Admin
Page: 518
A koronavírus miatt későbbre tolódhat a az új James Bond film premierje. A sorrendben 25. No Time to Die című alkotás bemutatójának elhalasztására a rajongók kérték nyílt levélben az alkotóka. MInt mondták, nyáron kellene bemutatni a biztosan nagy érdeklődést kiváltó alkotást, mert most elég egy fertőzött és kész a baj. A rajongók szerint a közegészség […]
Taylor Swift nyerte a tavalyi évet a popzeneiparban – legalábbis ami az eladásokat illeti. A nemzetközi lemezipari szövetség alapján ezzel már a második évet nyerte az amerikai énekesnő, a 2014-es esztendő is az övé volt. A listán Ed Sheeran, a Post Malone, Billie Eilish és a Queen áll az első öt helyen, de érdekes, hogy […]
Nem lehet utasbiztosítást kötni azokra a területekre, amelyeket a Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt térségek közé sorolt – erre figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége. Abban az esetben, ha a térség a kiutazás időpontjában még nem volt a koronavírus szempontjából kockázatos, akkor érvényes a biztosítás, de mindenképpen ajánlott a biztosító társasággal felvenni a kapcsolatot és érdeklődni […]
Rendszeresen oktatni kell a pénzügyi ismereteket és a nemzeti alaptanterv részévé kellene tenni – mondta a pénzügyminiszter. Varga Mihály szerint félévente vagy negyedévente már általános iskolában is érdemes a gyerekeknek a pénzhasználatról beszélni. Nemrég nemzetközi rendezvénysorozat indult, amelyben több mint 35 országban tartanak általános és középiskolásoknak előadásokat a pénzhez kötődő eszközökről.
Két magyar arany is született a dublini kick-box világkupán. AZ ír versenyről, amely a kick-boxosok hagyományosan legnagyobb indulói létszámú, egyben legrangosabb világkupája, Veres Szilárd és Szabó Dorina is aranyéremmel tért haza. A női versenyző emellett súlycsoportjában, a 60 kilóban ezüstérmet is szerzett. A magyar versenyzők további kilenc bronzérmet nyertek a bajnokságban..
Újra Benjamin Netanjahu pártja nyert Izraelben. 11 hónap alatt harmadszor tartottak parlamenti választásokat az országban, a Likud pedig mindannyiszor győzött – a legutóbbi alkalommal azonban a párt és szövetségesei nem szereztek többséget a 120 fős Knesszetben. A mandátumaik száma 59-ről 58-ra csökkent. Netanjahuval szemben korrupció gyanújával emeltek vádat tavaly, amelyet Izraelben sokan a jogállamiság próbájának […]
Közepesről magasra emelték a riasztási szintet az Európai Unióban a koronavírus járvány terjedése miatt.. A jelenlegi adatok szerint már 18 országban, tehát a tagállamok kétharmadában megjelent a járvány, Magyarországon viszont továbbra sincs igazolt eset. A karanténba zárt emberek is jól vannak. A tiszti főorvos megint arra kért mindenkit, hogy ha valakinél jelentkeznek a tünetek, és […]
Digitális Szabadság Munkacsoportot hozott létre az Igazságügyi Minisztérium. Ennek célja, hogy a nemzetközi technológiai cégek működését átláthatóvá tegyék – közölte az igazságügyi miniszter a köztévében. Varga Judit szerint konkrét kérdésekre is választ keresnek, hogy milyen jogorvoslati lehetősége van annak, akinek törlik a platformját, vagy, hogy mennyire átlátható a hirdetések megjelenésének algoritmusa. Az egyeztetésekbe bevonják a […]
Nagyot nőtt a női vállalkozók száma idehaza. Az elmúlt tíz évben majdnem felével lett több az olyan cégek aránya, amit csak nők tulajdonolnak – jelenleg a cégek 14 százaléka ilyen – és az egyéni vállalkozóknak is majdnem fele nő – írta meg a Népszava az Opten adatai alapján. Leginkább érdekképviseletet, személyi, oktatási és egészségügyi szolgáltatásokat […]
Az iskola nem a gyermekek igényeit kielégítő intézmény, hanem az a feladata, hogy átörökítse a nemzeti kultúrát – ezt mondta az új Nemzeti Alaptanterv egyik kidolgozója a Magyar Nemzetnek. Takaró Mihály szerint tehát nem kérdés, hogy az Egri Csillagok vagy a Harry Potter legyen-e kötelező olvasmány. A módosított Nemzeti Alaptantervet január végén fogadta el az […]