Author: Manna Admin
Page: 503
Ezermilliárd dolláros újabb pénzügyi csomaggal élénkítené a koronavírus-járvány miatt gondokkal küszködő amerikai gazdaságot az amerikai szövetségi kormány – jelentette be az ottani pénzügyminiszter. Mint mondta, nem csak az üzleti és a vállalati szféra fizetőképességének erősítését tartja fontosnak, de azt is, hogy a polgárok fizetőképesek legyenek. A tervek szerint ezért minden felnőtt amerikainak küldenek egy ezer […]
Európa utolsó, még koronavírus-mentes államát, Montenegrót is elérte a járvány. Tegnap regisztrálták az első két esetet, egy Egyesült Államokból 12 napja hazatért idősebb, valamint egy korábban Spanyolországban járt középkorú nőnél mutatták ki a koronavírust.
A járvány megállítására kérte Istent Ferenc pápa. A katolikus egyházfő a La Repubblica című olasz azt mondta, hogy a járványhelyzet lehetőséget ad azokra az apró, de konkrét gesztusokra, cselekvésekre, amelyek erősítik a kapcsolatot a hozzánk közel állókkal. Ha így éljük meg ezeket a napokat, nem pazaroljuk őket feleslegesen – jelentette ki Ferenc pápa, aki szerint […]
Mától csak időpontfoglalással történik az ügyintézés a kormányablakokban. Időpontot foglalni ügyfélkapus azonosítóval vagy a 1818-as éjjel-nappal ingyenesen hívható telefonszámon lehet. A mobilizált ügyfélszolgálatok ideiglenesen nem közlekednek. Az elkészült okmányokat postán kézbesítik.
Az Audi és a Mercedes után a Magyar Suzuki is teljes leállást jelentett be. Jövő hétfőtől nem indulnak el a gyártósorok. A társaság a döntést a koronavírus-járvány terjedésének növekvő kockázatával indokolta.
Sem élelmiszerhiányra, sem gyógyszerhiányra nem kell számítani, bár a boltok kínálata alapján ez úgy tűnhet. Az ágazatok csúcsszervezetei szerint az élelmiszerek és a gyóygszerek iránt is hirtelen megugrott a kereslet, az emberek a sokszorosát vásárolják az addig megszokott mennyiségnek. A magyar nemzet arról, hogy a bolti dolgozók kimerültek és kevsen vannak, ráadásul több ezer vevő […]
A lakossági hitelekre is fizetési moratóriumot kér a jegybank a bankoktól. Az MNB korábban a vállalati hitelekkel kapcsolatban már felszólította a bankokat a törlesztések szüneteltetésére. MInd a két esetben azt is jelezték, hogy ha a bankok maguktül nem függesztik fel a hiteltörlesztéseket, akkor a kormányt kérik fel, hogy rendelje ezt el.
Véradásra buzdít az Országos Vérellátó Szolgálat, továbbra is számít az önkéntesek segítségére. Felhívják arra is a figyelmet, hogy véradásoknál nem végeznek koronavírus-szűrést, a fertőzés vérátömlesztéssel nem adható tovább.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 58-ra nőtt a Magyarországon diagnosztizált fertőzöttek száma. Az országos tiszti főorvos szerint újabb szakaszába lépett itthon a járvány, a következő napokban több százra nőhet a fertőzöttek száma. Négy koronavírusos beteg fekszik az intenzív osztályon a Dél-pesti Centrumkórházban, mindannyian idős, beteg emberek, az állapotuk súlyos – mondta […]
Új helyszínen, a Visegrádi várral szemben, a nagymarosi Duna-parton rendezik meg idén a VéNégy Fesztivált és Színházi Találkozót. Az eseményen magyar zenekarok koncertjei mellett színházi előadások, sportolási lehetőségek, közösségi programok, gasztronómiai különlegességek várják az érdeklődőket, emellett az egyedülálló természeti környezet adta lehetőségeket is igyekeznek kihasználni. Mint írták, a fesztivált természetesen csak akkor tudják megrendezni június […]