Author: Manna Admin
Page: 462
Több mint 800 dolgozójától válik meg a Bosch Magyarországon. Mint írják a koronavírus elterjedése és az autóiparban lezajló változások miatt negyedére csökkentek a hatvani gyár megrendelései. A cég a dolgozóinak küldött levelében úgy fogalmazott, hogy 2020-ban nem várják, hogy vissza tudnak térni a normál üzletmenethez. A gyárból a kölcsönzött munkaerőtől válnak meg első körben, még […]
Nőtt a születések száma és csökkent a halálozásoké – áll a KSH adataiban. A születések száma több mint 7 százalékkal nőtt, ez azt jelenti, hogy ötszáznál is több lett a növekedés a babák születésében, miközben 10 százalékkal csökkent a halálozások száma. Még így is fogy a népesség, de a tavalyi 15 ezer helyett csupán hétezerrel […]
Felkeresik a már gyógyult betegeket, hogy vérplazmát szerezzenek tőlük – jelentette be az országos tisztifőorvos. Müller Cecília elmondta, hogy egy embert már aktívan kezelnek olyan vérplazmával, amelyben kész ellenanyag van a vírusra. Azt reméli, hogy a kezelés sikeres lesz, de ez csak napok múlva derülhet ki. Arra kéri a gyógyultakat, hogy csatlakozzanak a vérplazma gyűjtéséhez. […]
Önkénteseket keres a II. kerület, méghozzá házikedvencek sétáltatásához. A járványügyi intézkedések, illetve életkoruk miatt lakásaikban rekedők nem tudnak gondoskodni a kisállítaikról, ezért a kerület polgármestere a közösségi oldalon tett közzé felhívást. Azok jelentkezését is várja, akik maguk is segítségre szorulnak, vagy tudnak támogatásra szoruló emberről és állatról; illetve azokét, akik segíteni tudnának a bajba jutottakon […]
Csődközelbe kerülhetnek az önkormányzatok az elvonások miatt – írja a Magyar Nemzet. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint az öt- és húszezer lélekszám közötti kisvárosok kerülhetnek legelőször bajba a bevételek kiesése miatt, mert ott két-három vállalkozáson múlik az adóerő-képesség. Mint mondta a jelenlegi helyzetben négy dolog is sújthatja az önkormányzatokat, a súlyadó elvonása és […]
Csehországban feloldották az állampolgárok szabad mozgását korlátozó döntést. Ez egyrészről azt jelenti, hogy a közterületeken ezentúl engedélyezik legfeljebb tíz ember csoportosulását is, másrészt feloldották a külföldi utazások tilalmát is. A csehek ezentúl ismét utazhatnak külföldre, de az országba való visszatéréskor be kell mutatniuk egy friss negatív koronavírus-tesztet vagy két hétre karanténba kell menniük, amit a […]
Fokozatosan és szigorú menetrend mellett újraindíthatjuk az életet – ezt mondta a miniszterelnök a közrádióban. Orbán Viktor szerint május harmadika után a kijárási korlátozások helyett új szabályokat hoznak majd, hogy a gazdaság újraindulhasson. Mint mondta ennek az a feltétele, hogy meg tudják védeni az időseket, a nagyvárosokban élőket és a krónikus betegeket. Hozzátette, hogy ha […]
Nem látja biztonságosnak a május negyediki érettségit a pedagógus-szakszervezet, ezért egyeztetne az időpontról és a lebonyolításról. Szerintük három dolog szükséges a sikeres érettségihez: a diákok egészségügyileg kifogásolhatatlan vizsgáztatása, a pedagógusok biztonsága és a szakmailag kifogásolhatatlan vizsgafeltételek. Ezek szerintük nem lesznek meg együtt a járvány közepén. Az érettségivel kapcsolatban az oktatási államtitkár az egyeztetések után szabadon […]
Nagyszámú tesztelésbe kezd jövő héten a kormány, hogy kiderüljön, milyen az ország átfertőzöttsége – ezt mondta az innovációs miniszter az atv tudósítása szerint egy tegnapi tudományos konferencián. A portál úgy tudja harmincezer tesztet végeznek el a reprezentatív mintához öt régióban. Az már korábban kiderült, hogy leteszteltetné a cégeit és az intézményeit a fővárosi vezetés. A […]

