Manna Admin, Author at Manna FM - Oldal 456 a 620-ből
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

MANNA WORLD

00:00 06:00

JELENLEGI MŰSOR

MANNA WORLD

00:00 06:00


Author: Manna Admin

Page: 456

Sokáig velünk marad a vírus, legalábbis erre számít a világ egyik elismert epidemiológusa – írta meg a 444.hu. Gabriel Leung a New York-i Tudományos Akadémián tartott előadásában arról beszélt, hogy addig nem csillapodik majd az új koronavírus okozta járvány, amíg a népesség elég nagy része, legalább fele immunis nem lesz rá. Onnantól lehet kordában tartani, […]

Fokozatosan újraindulnak a háziorvosi, gyermekorvosi, szakorvosi ellátások és az egynapos sebészet is, de mindenhová előzetes, telefonos időpont egyeztetés után lehet csak menni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan nem ismerik az új szabályokat, például azt, hogy egyes kezelésekhez negatív koronavírus teszt is szükséges. Az országos tisztifőorvos is felhívta a figyelmet a rendelőkben bevezetett szabályok betartására.

Péntektől felújítják a Nyugati Pályaudvart.A tetőszerkezeten hét hónapig dolgoznak majd, addig az utascsarnok zárva lesz. A MÁV vezére szerint a fejlesztés részeként megújul a vágánycsarnokban található felsővezeték-hálózat és az utastájékoztatási rendszert is modernizálják. A Nyugati a legforgalmasabb pályaudvar Magyarországon: évente 18 millió utas fordul meg itt, naponta 480 vonat halad át a pályaudvaron, ráadásul az […]

A kutatók vizsgálták Johannes Vermeer festményét, a Leány gyöngy fülbevalóval címűt és több érdekes dologra bukkantak. A világ egyik leghíresebb és legtitokzatosabb festményén lévő fiatal nőalaknak például hajszálvékonyan ugyan, de festett szempillákat a festő és az is kiderült, hogy a háttérben egy zöld függöny látható, csakhogy az időközben elveszítette a színét. A legnagyobb rejtélyt azonban […]

Erősödhet a digitális migráció a munkaerőpiacon a home office terjedése miatt. Egyszerűbben mondva, új lendületet kaphat a globális távmunka, ami még inkább elszívhatja az agyakat Közép-Európából. Az elmúlt időszakban a fejlett államok az olcsó kétkezi munkaerőt keresték, de francia kutatók szerint most ebben fordulat jöhet és az olcsó elit, magasan képzett munkaerőre is kereslet lehet. […]

Felmentették a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatóját – közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A közlemény szerint a főpolgármester „sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a vezérigazgató a cégvezetői feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, mint amelyet a járványveszély következményeinek enyhítése megkövetel”. Varga Ivett január óta volt a BKK vezérigazgatója, korábban stratégiai és innovációs igazgató volt. megbízott vezérigazgatónak a […]

Újabb tíz halottja és 45 új fertőzöttje van a hazai koronavírus járványnak – közölte a reggeli frissítésben a koronavírus.gov.hu. Ezzel 3111 főre emelkedett az össze fertőzött és 373-ra az elhunytak száma. Csökken az aktív fertőzöttek száma, az új megbetegedéseket továbbra is a főváros környékén észlelik.  Világszerte már 3 millió 700 ezerhez közelít a fertőzöttek és […]

Leslie Mandoki - egy igazi zenész legenda volt a Reggeli Manna vendége! A világhírű Dschinghis Khan zenekar alapítója olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Phil Collins, Lionel Richie, Jennifer Rush, most új dallal jelentkezett a vírushelyzetre reagálva. Ennek kapcsán hívta fel Péter Petra és Novák-Drucza Dóra, de arról is szó esett a Reggeli Mannában, mitől egyedibb [...]

A tanzániai elnök gyümölcsökön és állatokon végeztetett vakteszteket, amik hamis pozitív eredményt adtak – írja az index. A kísérlet eredményeképpen a világon először regisztráltak betegként egy papaja gyümölcsöt, egy kecskét és egy bárányt. A mintákat emberei nevekkel küldték a laborba gyorstesztre. Tanzánia elnöke szerint ez újabb bizonyíték arra, hogy a gyorstesztek alkalmatlanok a betegek kiszűrésére […]

Gázolajból negyedével, benzinből majdnem harmadával kevesebbet tankoltak az autósok a kijárási korlátozások kezdete óta. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára a közrádióban azt monmdta, hogy van olyan autópálya melletti töltőállomás, ahová egy-egy nap mindössze egyetlen autó tért be üzemanyagért.  Közben a 24.hu arról ír, hogy a Shell után a Mol is bezár néhány benzinkutat. A magyar […]