Author: Manna Admin
Page: 415
A 444.hu a Business Insider alapján arról írt, hogy ugyan a turizmus világszerte visszazuhant a koronavírus-járvány miatt, de megjelent egy újfajta igény a szállodákban: munkaidőben bérelnek szobát az üzletemberek. Egy szállodalánc szerint majdnem tízszeresére nőtt a nappali használatra kiadott szobáik, termeik száma. Ez globális jelenségnek tűnik, a lap szerint Los Angelestől az olaszországi Comói-tóig jelentkezik […]
A szokásosnál kevesebb turistával indult a balatoni szezon idén, a koronavírus mellett az időjárás sem kedvezett az első szünidei hétvégére váró vendéglátósoknak – írja a hvg. A lap összeállítása szerint nagyon kevesen vannak a tónál, a balatonfüredi sétányon találkoztak csak több emberrel. A megkérdezett vendéglátósok szerint a közönség is kicserélődött, a fizetőképes vendégek még nem […]
Három hónap alatt majdnem százezren veszítették el az állásukat idehaza – áll a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb jelentésében. Csak májusban több mint 32 ezerrel nőtt a regisztrált álláskeresők száma, jelenleg több mint 363 ezren vannak. A G7 korábban arról írt, hogy a csoportois létszámleépítések még nincsenek benne ebben a számban, az így elbocsátott munkavállalók a […]
A koronavírus-járvány sokkal több egészségügyi krízisnél, gazdasági és társadalmi válságról van szó, egyes országokban pedig politikairól is – mondta az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója egy virtuális konferencián. Tegnap világszerte meghaladta 9 milliót az igazolt fertőzöttek száma, Brazíliában és Indiában erőteljesen terjed a járvány, az Egyesült Államokban, Kínában és a Covid-19 által erőteljesen sújtott országokban gócokat észlelnek. […]
Öt újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4107 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 100 éves, krónikus beteg, ezzel 573 főre emelkedett az elhunytak száma, 2600-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 934 fő – ez újra csökkenést jelent. 183 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 14-en vannak […]
Időben sávosan dráguló parkolási díjakat vezetne be a belvárosban a főpolgármester – legalábbis erről beszélt a legutóbbi Budapest Restartban. A Városháza videós podcastjában elhangzott, hogy a rendszer azt ösztönözné, hogy mindenki csak addig parkoljon, amíg az feltétlenül szükséges, és így gyorsabban váljanak szabaddá a helyek. A főpolgármester a sebességcsökkentésről is beszélt, szerinte azt csak ott […]
A francia Oléron sziget egyik házának udvarán élt Maurice, a gall kakas és attól lett híres, hogy a szomszédok pert indítottak a gazdái ellen csendháborítás miatt. Maurice ugyanis kukorékolt. A bíróság elutasította a keresetet és kártérítést is fizettetett a kakas gazdáinak. Azóta Franciaországban felmerült, hogy a vidéki zajokat helyezzék védelem alá a nemzeti kulturális örökség […]
Harmincöten kapnak csillagot jövőre a hollywoodi Hírességek sétányán. A színészek közül például Benedict Cumberbatch, Josh Brolin, Naomi Watts vagy Christian Slater neve kerül fel, míg az 1970-es Love Story sztárjait, Ali MacGrawt és Ryan O’Nealt egymás melletti csillaggal tüntetik ki egy dupla ünnepség keretében. A zenészek közül Kelly Clarkson, Missy Elliott, Don McLean és a […]


