Author: Manna Admin
Page: 395
Az M3-as metró felújítása miatt mától lezárták a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomást is. Ezeket az M30-as pótlóbusszal lehet elérni, amely hétköznap a Népliget és a Kálvin tér között jár. A BKK azt kéri, hogy a pótlóbuszt azok használják, akik kifejezetten a két állomás valamelyikére igyekeznek.
Nulla fok alá csökkent a hőmérséklet hajnalra a Bükk fennsíkon – írja az Időkép. A portál szerint a fennsík különleges mikroklímával rendelkező táj. A 755 méteres tengerszint feletti magasságban a környezetéhez képest jelentősen eltérő hőmérséklet is ki tud alakulni. Így klehet, hogy hajnali 4 óra 23 perckor állt be a minimum-hőmérséklet, akkor -0,8°C-ot mutatott a […]
Képregény készült a Mátyás-templom történetéről. A kiadványt maga az intézmény, a Budavári Nagyboldogasszony templom gondnoksága adta ki, hogy meg tudják szólítani a 10 14 éves korosztályt, akik osztálykiránduláson látják először a templomot. A Múltébresztők című kalandban a főszereplő, Berci egy unalmasnak ígérkező osztálykirándulás során leszakad társaitól, és kódfejtéssel életre kelt két szobrot, Tabulát és Rasát, […]
A King’s College London új tanulmányában azt írja, hogy a kórból felépült betegeknél három hét után tetőzik a vírus ellen fellépő antitestek száma, három hónappal később pedig megcsappan. Olyanok is voltak, akiknél már ki sem tudták mutatni az antitestek jelenlétét. Ez azt jelenti, hogy akár az oltás is viselkedhet így, tehát tartós védettséget talán csak […]
Kötelező növényültetéssel küzdenek a hőség ellen Bécsben. Az osztrák fővárosban rendelet írja elő, hogy az új építésű házak legalább ötödét növényeknek kell borítania, hogy hűtsék a várost és elviselhetőbbé tegyék a hőséget. A szabályozás így nem vonatkozik a családi házakra, lakóparkokra, nyaralókra és kiskertekre, csak a hét és fél méternél magasabb ingatlanokra. A növények fejlődő […]
A világ leggazdagabb emberei közül 83-an aláírták azt a nyílt levelet, amely a szupergazdagok „azonnali, jelentős és hosszú távú” adóztatását követeli a kormányoktól, hogy mielőbb kilábaljon a világ a járvány okozta nehézségekből – írja a Qubit. Az aláírók arra figyelmeztetnek, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai évtizedekig eltartanak, és további félmilliárd embert taszítanak szegénységbe. A levél […]
Megépül az évek óta tervezett Gellérthegyi sikló, és szabadidős pihenőparkká alakítják a Gellérthegyi közparkot – döntött a kormány. A hvg azt írja, hogy több szempontot is vizsgálnak a megvalósításkor: meg kell vizsgálni hogy az Európai Beruházási Bank vagy kereskedelmi bank hiteléből meg lehet-e építeni, hogy a létestímény nyereséges legyen és hogy a Gellérthegyet és a […]
Agresszívnek látjuk az autósokat az utakon. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató kérdőívét ezernél is többen töltötték ki és ebből az látszik, hogy az autósok kétharmada naponta találkozik az utakon nála erőszakosabb sofőrrel. MInél idősebb valaki, annál inkább ítéli erőszakosnak az autósokat és inkább a településeken kívül érzik a veszélyt a válaszadók. Érdekes, hogy míg az autósok […]
Még péntekig lehet kérelmekkel csökkenteni az adót. A koronavírus helyzet miatt speciális méltányosság kérhető az adóhivataltól. A Pénzügyminisztérium államtitkára azt mondta, hogy akár ötmillió forinttal is csökkenthető a fizetendő adó, ha valaki fizetési nehézségbe került.
Londoni elemzők a Tesco kivonulását rebesgetik Magyarországról – írja a Napi.hu. A német Lebensmittel Zeitung az elemzéstől függetlenül úgy tudja, hogy a brit lánc üzleteit a Schwarz-csoport, vagyis a Lidl és a Kaufland tulajdonosa. Utóbbi neve idehaza kevésbé ismert, de Szlovákiában például kiterjedt hálózata van. Ilyen hírek korábban is szárnyra kaptak, a Tesco rendre cáfolta […]

