Manna Admin, Author at Manna FM - Oldal 373 a 618-ből
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

MANNA DÉLELŐTT

08:00 12:00

JELENLEGI MŰSOR

MANNA DÉLELŐTT

08:00 12:00


Author: Manna Admin

Page: 373

Campaign Image
Campaign Image

A Velencei tónál indul a Déryné program, méghozzá tánccal. Az országjáró sorozatban minőségi előadásokat visznek oda, ahol a nézőknek alig van lehetőségük színházi, táncos produkciókat látni. Az első a Kárpátok visszhangja lesz csütörtökön, amit a Kápolnásnyékre látogató közönség élvezhet. Ebben a Magyar Nemzeti Táncegyüttes olyan válogatást állít, ami a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatja be, […]

Miniatűr nukleáris fegyvereket fejleszthetett Észak-Korea az ENSZ szerint. Ezek a feltételezés és diplomáciai források szerint elférnek a ballisztikus rakéták robbanófejeiben. Ilyeneket tesztelt az utóbbi időben Észak-Korea, miközben minden korábbi ígértetét megszegve fenntartotta nukleáris létesítményeit és folytatta a hasadóanyagok előállítását. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) becslései szerint Észak-Korea 30-40 atomtöltettel rendelkezhet. 

Már szedik a szemetet a Tiszán az idei PET kupán. A versenyben résztvevő, újrahasznosított anyagokból készült hajók legénysége a héten várhatóan több tonna folyami hulladéktól szabadítja meg a Tisza Záhony és Tokaj közötti szakaszát. A PET Kupa sikerének kulcsa, hogy a hulladékszedést és újrahasznosítást szórakoztató, inspiráló és csapatépítő tevékenységgé, életre szóló kalanddá teszi. A saját […]

Mától új, összevont közlekedési napijegyet vezettek be a Dunakanyarban, amellyel a MÁV, a Volánbusz, a HÉV és a Mahart helyi járatai is igénybe vehetők. A kormányszóvivő szerint a 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig. A kormány a Dunakanyart kiemelt turisztikai térséggé alakította, sok milliárdos célzott […]

Már több mint másfél hónapja csökken itthon az álláskeresők száma. A június közepi mélypont után augusztus első napjaira csaknem 25 ezerrel lettek kevesebben. Az elsők között és a leginkább nehéz helyzetbe került ágazatok közül a kereskedelemben, a turizmus-vendéglátásban és a feldolgozóiparban is a többszörösére emelkedett a bejelentett új álláshelyek száma.

Néha le kellene engedni a Balatont és kevesebb lenne az alga – ezt mondta a Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársa. Somogyi Boglárka szerint egyelőre nincs folyamatosan sok alga a Balaton nyílt vizében, a part mellett és a felszínen viszont nagyobb tömegben megtalálható. A fürdőzést és az ivóvízkészletet mindez nem veszélyezteti. Azt is elmondta, hogy a […]

A figyelmeztetés ellenére sokan bámészkodtak a Crew Dragon amerikai űrhajósainak visszatérésénél. A hatóságok mindent megtettek, hogy távol tartsák a privát hajósokat a landolás helyszínétől, de sokan egyáltalán nem törődtek ezzel, és közelről figyelték, ahogy a kapszula földet ér. Ahogy a vízbe ereszkedett majdnem egy tucat kisebb hajó és utasa vette körbe a kabint, hogy üdvözöljék […]

Hibrid lesz az idei Budapest Design Week.  A fesztivál ugyan október elején kezdődik, de a szervezők már bejelentették, hogy kevés lesz az élő program, csak a kiemelt eseményeknél lehet erre számítani, inkább online akciókkal készülnek. . Idén a körforgásos gazdaság fontosságára hívják fel a figyelmet, a tematika a Tartsd körforgásban! mottó köré épül, de ettől […]

Mandulás lett az év tortája. Az idei győztes a Curiositas nevet kapta, tápiószecsői cukrász alkotta, mandulás tésztájára tejcsokoládés-mogyorós ropogós, birsalma zselé, mandulamousse és étcsokoládés áthúzó került. Az év cukormentes tortája pedig Szentivánéji álom néven tartja ébren az ízlelőbimbókat: a leírás szerint ízvilágát a fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, melyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém […]

Energiaelnyelő utánfutókkal védi a dolgozóit a Magyar Közút az utakon. A társaság mintegy 4000 munkavállalója közvetlenül az utakon dolgozik, nap mint nap balesetveszélyes helyzetekkel néznek szembe. Az ütközési energiát elnyelő eszközök a dolgozókat és az úton közlekedőket is védik – közölte a társaság. A Magyar közútnak két éve fut a kampánya, számtalan módon igyekszik felhívni […]