Author: Manna Admin
Page: 353
Majdnem hétezer ágyat kell kiüríteni a kórházaknak. Az emberi erőforrás miniszter levélben utasította a kórházvezetőket, hogy az eddigi 10 százalék helyett a teljes ágyszám 20 százalékát kell készenlétben tartani, hogy szükség esetén be lehessen vonni őket a koronavírusos betegek kezelésébe. Azt is írta, hogy emiatt nem küldhetnek haza beteget. Ezzel 13800 ágyat szabadítana fel a […]
Koronavírusos egy ismert magyar zenész. Gáspár Laci pozitív tesztjéről az RTL Klub számolt be, mert az énekes tagja az álarcos énekes című produkciónak, amelyből két adáson át is hiányozni fog. Gáspár Laci jelenleg tünetmentes, otthoni karanténban van.
Videoklip-pályázattal segítene a bajba jutott zenészeken a Terézvárosi önkormányzat – írja az index. A vezetés azért döntött így, mert idén a koronavírus-járvány miatt elmarad a Teréz-napi fesztivál, ennek költségét pedig a zenészek támogatására fordítják. A videoklipekre olyan könnyűzenei előadóművészek, zenekarok jelentkezését várják, akik új vagy régi dalukból, zeneszámukból Terézváros utcáin, emblematikus helyszínein forgatott videoklipet készítenének […]
Most ősszel nem döntenek az iskolák általános bezárásáról, ezt szükség esetén helyenként rendelik el – mondta a miniszterelnök reggel a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor hangsúlyozta: tavasszal azért hoztak általános szabályt minden iskolára, mert egy ismeretlen ellenféllel álltak szemben, most viszont nem kell ilyet alkalmazni, nem mindenhol jelenik meg ugyanis a vírus.
459 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7382 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 82 éves krónikus beteg, az elhunytak száma így 621 főre emelkedett, 3944-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 2817 fő. Az aktív fertőzöttek 44%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 120 koronavírusos […]
Megint leállt az új Batman forgatása – úgy tűnik, hogy koronavírusos a főszereplő. A Warner Bros csak annyit közölt, hogy az Egyesült Királyságban nemrég újraindított forgatást újra meg kellett szakítani, mert az egyik stábtag koronavírusos, de egyes források szerint a Batmant alakító Robert Pattinson lehet beteg. A filmnek amúgy augusztusban már kijött az első előzetese, […]
Három hónapig nem kell jegyet venni majd a bicajokra a BKK járatain – hétvégente. A közlekedési cég azt írja, hogy minden erre alkalmas vonalon ingyen lehet szállítani a kerékpárokat a hétvégén, méghozzá a járványhelyzet miatt. A tesztidőszak arra is jó lesz, hogy felmérjék mekkora az igény a kerékpárok szállítására
Nem ittak tejet a bronzkori emberek Közép-Európában. Örökítőanyagon végzett elemzések szerint a fehérjetartalmú ital a legtöbb embernél hasi fájdalmakat okozott ebben az időszakban – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A vizsgálatok szerint akkor csak minden 8. harcos rendelkezett olyan génváltozattal, ami lehetővé tette neki a laktóz lebontását.Ma ez az arány 90 száztalékos. A tudósok feltételezése […]
Már pár héten belül visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte – ezt fedezték fel izraeli kutatók. Vérplazma-dorokat vizsgáltak, akik között olyanok is voltak, akik négyszer is adtak vérplazmát, és 90 százalékuknál egyértelműen és fokozatosan visszaesett az antitestek száma. Minden hatodik beteg egyáltalán nem is termelt antitestet – írja a hvg.
Elhatárolódik a Magyar Orvosi Kamara elnöksége a YouTube-on nagy publicitást kapott vírusszkeptikus vagy vírustagadó tagjaitól. Mint mondják, azért kell megszólalniuk, mert az egyik vírusszkeptikus a Kamara vezető helyi tisztségviselőinek egyike Heves megyében. A közlemény nevesíti Pócs Alfréd ortopéd orvost, Tamási József és Gődény György gyógyszerészt. Utóbbi nem tagja a kamarának sem. Az orvosi kamara szerint […]
