Author: Manna Admin
Page: 227
Nyáron már megindulhat a forgalom növekedése a budapesti reptéren, de évekig tart, amíg visszaépül a tavalyelőtti szintre – ezt mondta a Reggeli Mannában a Budapest Airport Zrt. kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója. Valentínyi Katalin szerint az oltáson múlik minden, illetve az ezzel párhuzamosan megjelenő igazoláson. A nagyobb nemzetközi légitársaságok már márciustól alkalmazni fogják a […]
A brit elektropop-együttes és Iann Dior közöse minden érzékünket a trópusokra repíti, de Rag’n’Bone Man és Jon Batiste újdonságaira is érdemes szemet vetni! A Higher valóban jogosan pályázhat az idei nyár slágere címre, pedig nyilván rengeteg idő van még addig. Iann Diorral társulva egy olyan dalt sikerült összerakniuk, aminek hallgatása közben már most a tengerparton […]
Óvatos, szakaszos nyitásról beszélt a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Gulyás Gergely szerint legalább két ütemben március elejétől és április elejétől jöhet a korlátozások enyhítése. Mint mondta a regisztráció alapján folytatódik az oltás, először a legveszélyeztetettebbek és legidősebbek kerülnek sorra, utána jöhetnek a 60 éven aluliak. Hozzátette, hogy mivel szerződésünk van Oroszországgal és Kínával, februárban […]
Eddig páratlan technológiai bravúrra készül az amerikai űrhivatal: a Marson akarják kipróbálni az első űrhelikoptert – vagy drónt – kinek hogy tetszik inkább. A jármű neve Ingenuity, és jelenleg a Perseverance marsjáró fedélzetén teszi meg az utolsó pár ezer kilométert a Mars felé. A marsjáró landolása február 18-án várható, a mőver elég kockázatos. ha minden […]
Összesen kétezermilliárd forintot költhet a kormány a budapesti és agglomerációs kötöttpályás infrastruktúra fejlesztésére – mondta a Világgazdaságnak a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Vitézy Dávid szerint ez annyi pénz, amit az uniós csatlakozás óta összesen költöttek a hazai vasútra. Mint mondta, ezek jobbára uniós források és a következő húsz évben lépésről lépésre lesz egyre jobb az […]
Fokozott terhelés alatt dolgoznak, de időben nyilvánosságra hozzák az orosz és kínai vakcinák engedélyezésével kapcsolatos dokumentumokat, különös tekintettel az alkalmazási előirásokra – ezt a Gyógyszerészeti intézet írta a Magyar Orvosi Kamarának, miután az orvosok képviselete kifogást emelt. Azt mondták, úgy nem tudják jó szívvel ajánlani az orosz és kínai vakcinákat, hogy nincs róla elérhető dokumentáció. […]
Senki nem veszítette el a félévét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatási osztálya rögzítette a tanulmányi nyilvántartó rendszerbe a jegyeket – közölte a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése. Közleményükben arról írnak, hogy az egyetem vezetése december 12-én az SZFE honlapján közzétett tájékoztatója szerint módosította a tanév rendjét és már akkor is közölték, hogy nem […]
Megállt az eddigi csökkenés a hazai járványhelyzetben – ezt mondta miniszterelnök a közrádióban. Orbán Viktor szerint azonban fordulóponthoz érkeztünk, már több embert oltottak be, mint amennyien eddig összesen megfertőződtek idehaza. Mint mondta, március elejére egymillió fölött, április elejére pedig kétmillió fölött kesz a védettek száma a legrosszabb forgatókönyv szerint, de ha a kínai vakcina is […]
Még mindig a Moszkva tér viszi a prímet idehaza, legalábbis, ha a nemrég indult magyar streamingszolgáltatás oldaláról nézzük. A Nemzeti Filmintézet novemberben indította el a Filmiót, amelynek célja, hogy a magyar mozgóképnek legyen egy saját platformja, ahol legálisan lehet megnézni a régi klasszikusokat és az újabb alkotásokat is. A teljes látogatószámról egyelőre nem tudunk számokat, […]
Tizenhét éves melegrekord dőlt meg tegnap délután. Országos átlagban is 14 fokot mértek, ami március végére jellemző. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint azonban Letenyén ezt bőven meghaladta a hőmérséklet értek, 18,1 fokot, ami új melegrekord. Az eddigi csúcsot egyébként Szentgotthárd tartotta 17,6 fokkal, amelyet még 2004-ben mértek. A fővárosi rekord nem dőlt meg, csupán beállt: […]