Hírek
Page: 446
Kétórás koncertfilmmel debütál a Concerto Budapest a Mezzo TV-n ma este. A zenekar is egy héten át elérhetővé teheti a hazai közönség számára a filmet, így az egyik hazai internetes portál élő közvetítésében szombaton és vasárnap este látható, a zenekar honlapján pedig szombattól június 5-ig lesz elérhető ingyenesen. A film a Concerto Budapest és a […]
Három intézkedés marad érvényben a különleges jogrend után is – erősítette meg a miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában. Orbán Viktor azt mondta, hogy folytatódik az operatív törzs munkája, maradnak a kórházigazgatók az egészségügyi intézményekben és nagyobb, erősebb jogköröket kap a tisztifőorvos. A miniszterelnök egy új Nemzeti Konzultációt is bejelentett a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról. […]
Megvan az univerzumból eddig hiányzónak gondolt anyag. Azt már rég megmérték a tudósok, hogy az ősrobbanáskor mennyi anyag keletkezett az univerzumban, de ennek a látható anyagnak egészen eddig csak egy részéről tudták, hogy hol található. HArminc éve kutatták, most a gyors rádiókitörések megfigyelésével sikerült a nyomára akadni a csillagok és galaxisok közötti térben. A gyors […]
Koronavírus-szakértők segíthetnek a verekedős jelenetekben Hollywoodban. Legalábbis a szakszervezetek, filmstúdiók és producerek közegészségügyi szakértők útmutatásai alapján akarják újraindítani a forgatási munkálatokat. Így például stratégiát kellene kidolgozniuk arra, miként oldják meg például azt, hogy a stábtagoknak egy térben kell lenniük, vagy hogy a sztároknak ölelkezniük vagy épp verekedniük kell egymással a jelenetekben. Habár az Egyesült Államokban […]
Ismét bevezetik a lakásrezsi-támogatást a fővárosban – erről döntött a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva a főpolgármester. Ennek értelmében a Fővárosi Közgyűlés 200 millió forintot különített el az idei költségvetésben a leginkább rászoruló budapesti háztartások közüzemi kiadásainak támogatására. A lakásrezsi-támogatást a havi közüzemi számlákban írják jóvá, várhatóan szeptembertől. Arra számítanak, hogy a támogatást igénylő […]
Kertmozik nyitását fontolgatja a főváros. A Budapest Film vezetése február óta készül, hogy a meglévő mozikon kívül a város minél több pontján kertmozikat is létrehozzon, amelyekre most lehetősége is nyílt. A főpolgármester arról is beszélt, hogy a tervek szerint szeptember végig minden hétvégén átadja a rakpartot a gyalogos forgalomnak és különböző programokkal várják majd az […]
Mától a fővárosban is be lehet ülni a vendéglátóhelyekre és a szállások is fogadhatnak vendégeket. A dolgozóknak maszkot kell viselniük és be kell tartani a védőtávolságot. Szabadtéri rendezvényeket, így sport- és kulturális programokat, színházi előadásokat, kiállításokat is lehet tartani. Azt kérik, hogy a rendezvényeket csak egészséges emberek látogassák. A rendezvényekre azonban továbbra is vonatkozik a […]
Kitüntették az orvost, aki felismerte az első magyarországi koronavírus-esetet – közölte a Semmelweis Egyetem. Dr. Palkó Judit a háziorvosi rendelőjében találkozott először azzal az iráni hallgatóval, akit koronavírus gyanúja miatt szűrésre küldött. A doktornőt Pro Universitate érdemrenddel tüntették ki, gyors diagnózisának köszönhetően Magyarország időben kezdhette meg a járvány elleni készültséget és a védekezést. A kitüntetést […]
Újabb 25 fertőzöttet találtak ma reggelig. A koronavirus.gov.hu adatai alapján nyolc idős, krónikus beteg vesztette életét, így 517-re emelkedett az elhunytak száma. 384 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, de az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken. Közben tovább terjed az új koronavírus-járvány a világban. Eddig már 5 millió 800 ezernél is többen fertőződtek meg a kórokozótól. A […]
Többet szán a jövő évi költségvetés az önkormányzatok támogatására – hangzott el a kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ezzel kompenzálják az önkormányzatoktól elcsatolt bevételi forrásokat. Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy iskolaőrséget hoz létre a kormány, hogy elejét vegye a tanárok elleni erőszaknak. Az iskolaőrök fegyvert nem tarthatnak maguknál, de más fegyelmező eszközt igen. […]