Hírek
Page: 378
Sosem volt akkora az átlagos bérek közti szakadék az ország keleti és nyugati széle között, mint most. 19 megyéből 18-ban kevesebbet visznek haza az országos átlagkeresetnél – írta a bérek átlagát összevetve a Magyar Hang. A KSH adatai alapján jelenleg Budapesten a legmagasabb az átlagkereset – majdnem nettó 317 ezer forint –, ami lényegesen több, […]
Augusztus 15-étől havi 70 ezer forintról 150 ezer forintra emelkedett a felsőoktatási hallgatóknak biztosított szabad felhasználású, kedvező kamatozású Diákhitel1 összege; két nap alatt több száz diák élt a lehetőséggel – közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója. Magyar Péter emlékeztetett rá, hogy így a hallgatók akár évi 1,5 millió forintot is felvehetnek. A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, […]
Újabb szennyezés történt a szentendrei Postás strandnál – írta a város hivatalos honlapja. Hétfő reggel került szennyvíz a Dunába, a strandot lezárták, tilos a fürdőzés. A Pest Megyei Népegészségügyi Szolgálat két vízmintavételből származó, két negatív eredmény után adhatja meg az engedélyt a strand megnyitására.
Átfogó elővárosi vasútfejlesztési program előkészületei indulhatnak el hamarosan. Elkezdődhet ugyanis a lajosmizsei és a veresegyházi elővárosi vasútvonal, valamint a Kőbánya felső-Rákosliget közötti vonalszakasz fejlesztésének előkészítése, és tervezése – közölte a Budapest Fejlesztési Központ az MTI-vel. A korszerűsítés után a lajosmizsei és a veresegyházi vonalon 15 percenként, és a mostaninál sokkal gyorsabban járhatnak majd a vonatok. […]
A Nemzeti Népegészségügyi Központ által legutóbbi mérései szerint Budapesten és Debrecenben is enyhén növekedett az érték. A megyeszékhelyen legutóbb augusztus 5-én vettek mintát, a következő tesztet ezen a héten végzik, eredmény a jövő hétre várható. A nemzetközi tapasztalatok szerint a szennyvízben kimutatható koncentráció-növekedés 4–10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának emelkedését – írta a […]
Majdnem két hete folyamatosan nő az aktív fertőzöttek száma. Ma reggelig 24 új beteget találtak idehaza, egy újabb áldozata is van a járványnak. Ezzel 4970 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, az elhunytak száma 609 fő, 3631-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 730 fő. Az aktív fertőzöttek 32%-a, az elhunytak 60%-a, a […]
Egyre több helyen lehet mobilalkalmazással fizetni a belépőjegyért. További kilenc kulturális helyszínnel és négy strandfürdővel bővült az a lista, ahol a Nemzeti Mobilfizetési Rendszeren keresztül is kiegyenlíthető az összeg. Ezek között van a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Gödöllői Királyi Kastély, a Szentendrei Skanzen valamint több balatoni fürdőhely is.
Tizenhét budapesti kórházban festenek és csempéznek hamarosan, lehetőleg uniós pénzből – derült ki a magyar közlönyből. A kormány hatvan milliárdos költséggel számol, azokat a kórházakat renoválják, ahol az elmúlt három évben nem végeztek felújítási munkákat. A szöveg szerint az emberi erőforrások miniszterének meg kell vizsgálnia, van-e ilyen és ennyi uniós forrás. Ha nincs akkor a […]
Sas vadászott le egy amerikai kormányzati drónt a Michigan tónál. Az ottani környezetvédelmi hivatal a tó környékén vizsgálódott, amikor a rétisas lecsapott a repülő eszközre. A szakértők nem háborgatták az állatvilágot, egy sas azonban mégis ellenséget látott a drónban, ezért elpusztította azt. A mintegy 300 ezer forint értékű szerkezet a vízbe zuhant és már nem […]
Minden felhasználó szinte minden fotóját elvesztette a Canon. A fényképezős cég felhőtárhelye több napra leállt, az újraindulás után pedig kiderült, hogy szinte minden fájl törlődött róla, csak a kis méretű előnézeti képek, a thumbnailek maradtak meg– írja a PC World. A hiba nem helyreállítható, és minden felhasználót érint. A vállalat elnézést kért az eset miatt, […]