Ömlik a pénz a járvány hatásainak enyhítésére
Written by Manna Admin on 2020.03.27.
Magyarország 2000 milliárd forintot kap az uniótól a koronavírus elleni harcra. Az Európai Parlament története során először videokonferencián tartott plenáris ülést, itt hagyták jóvá a koronavírus-járvány elleni fellépéshez szükséges sürgős uniós intézkedéseket. Elfogadták a járvánnyal küzdő országokat segítő 37 milliárd eurós, 13 ezer milliárd forintos uniós támogatást. Ezt az egészségügyi rendszerek, a kis- és középvállalkozások, a munkaerőpiacok támogatására és a sérülékeny területek erősítésére használhatják fel a tagállamok.
Forintban nem kimondható összeget pumpálnak a világgazdaságba a G20 országok, hogy enyhítsék a koronavírus-járvány okozta válság súlyos gazdasági következményeit. Az összeg 5 ezer milliárd dollár – közölték a rendkívüli virtuális csúcstalálkozó után a résztvevők. A világ 19 legerősebb gazdasággal bíró országát és az Európai Uniót tömörítő szervezet ülésén az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet is.
A világ szegény országai számára 160 milliárdos segélycsomagot készít elő a Világbank. A szervezet elnöke szerint az a cél, hogy csökkentsék az időt, amely az új fellendülésig eltelik. Sok országban nagyon alacsony szintű az egészségügyi ellátás, ott katasztrófahelyzetet teremtene a koronavírus-járvány.