Koronavírus – délelőtti összefoglaló
Written by Manna Admin on 2020.02.04.
Kiszűrt a hőkamera egy lázas kínai utast tegnap a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A tájékoztatás szerint a kínai nő a repülőn lett rosszul, előtte nem volt panasza. Január 12-én hagyta el Magyarországot és most jött vissza Kínából, de sem ő, sem családtagjai nem jártak Vuhanban. A nőt a Szent László Kórházba vitték, ahol soron kívüli orvosi vizsgálatnak vetették alá.
Újabb koronavírusos beteget találtak Németországban, így számuk 12-re emelkedett. A fertőzések Bajorországot érintik és összefüggésben állnak az egyik autóipari céggel. A vállalati tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra, majd többen – köztük családtagok – is elkapták a betegséget. A Bajorországon kívüli két fertőzöttet a járvány központjából, a kínai Vuhanból hazaszállított német állampolgárok között találták. A beregek kórházban vannak, állapotuk stabil.
Közben Kínában húszezer fölé emelkedett a koronavírussal fertőzött betegek száma. A december óta terjedő járványnak már 427 halálos áldozata van. A kínai vezetés a koronavírus-járvány kezelésében úgy nyilatkozott: javítani kell a válságkezelő rendszert, és a reagálóképességet a sürgős és veszélyes helyzetekben. A tervezett intézkedések között említette, hogy felszámolják az illegális vadpiacokat.