Elindult az adománygyűjtés a rászoruló gyerekek boldogabb karácsonyáért
Written by Manna Admin on 2019.11.13.
Az ország 300 pontján gyűjti a szeretettel töltött cipősdobozokat a Baptista Szeretetszolgálat – mondta el a Reggeli Mannában a szolgálat projektvezetője. Kurja Tímea azt mondta, hogy a program 16 éve nagyon sikeres, általában a kisebb gyerekekre gondolnak az adományozók, a kamaszokra kevésbé. Gyerekotthonokba, kórházakba jutnak el a karácsonyi ajándékok és idén is várnak önkénteseket, Doboztündéreket az adományok átvételéhez és tájékoztatáshoz. Az akció december 19-ig tart.
Idén is a Millenáris parkban lesz a Mikulásgyár – erről a szervezés egyik munkatársa S. Kovács Pétert beszélt szintén a Reggeli Mannában. Mint mondta, az adományozást tanulni is kell, idén is várnak óvodáscsoportokat, akik maguk válogatják össze azokat a játékaikat, amiket adományként szeretnének adni más gyerekeknek.
Különleges a Református Szeretetszolgálat idei gyűjtése. 500 rászoruló gyerek pontosan azokat az ajándékokat kaphatja meg, amelyre vágyik. A Szeretetdoboz-kívánságlista segítségével az adományozók egy internetes felületen választhatják ki, hogy melyik karácsonyi kívánságot szeretnék teljesíteni. Az adománygyűjtés december 6-ig tart.