Csak hazait akar szoftverből és hardverből is Kína, nagytakarítás lesz
Written by Manna Admin on 2019.12.10.
Kína az összes állami intézményéből eltávolítja a külföldi szoftvereket és hardvereket. A Financial Times szerint a döntés már korábban megszületett, és nem csak az amerikai és európai szoftvereket, hanem a hardvereket és az alkatrészeket is érinti. Kína már korábban elkezdte a nyugati szoftverek cseréjét saját fejlesztésűekre, sőt már arra is tettek kísérletet, hogy az Androidtól és a Windowstól megváljanak. A mostani lépés leginkább az amerikai HP-t, a Dellt és a Microsoftot érintheti. A változtatásokat 3 éven belül tervezik megvalósítani.