Author: Lakatos Péter
Page: 7
Nyolc személlyel szemben indított eljárást a BRFK a ma reggeli, bejelentés nélküli tüntetés miatt. Egy néhány fős csoport reggel nyolc óra körül keresztbe állt személyautókkal és transzparensekkel zárta le az Erzsébet hidat. A BRFK azt közölte, hogy kilenc embert igazoltattak, közlekedési szabálysértés miatt egyikükkel szemben helyszíni bírságot alkalmaztak, nyolc fővel szemben pedig eljárás is indult. […]
Tartósnak látszik a rendőrhiány, írja a Népszava. Egyre kevesebben jelentkeznek a rendészeti szakközépiskolákba, két év alatt 74 százalékkal csökkent a képzést elkezdők száma. A friss rendőrök közül ráadásul két éven belül a felük el is hagyja a pályát – derül ki a Népszava által megszerzett rendőrségi statisztikákból. Ezen az se nagyon tudott segíteni, hogy időközben […]
Tavaly nyáron több alkalommal is megtizedelte a tó halállományát az, hogy a szélsőséges időjárás miatt oxigénhiány jelentkezett a vízben, a mesterséges frissítéssel most ezt próbálják megelőzni. A régiós vízügyi igazgatóság szerint jelenleg a vízminőség jó, de az alacsony vízállás és a hőség miatt szükség van a beavatkozásra. Egy berendezés működik jelenleg az Agárdi Strandon, de […]
Ma kell megsemmisíteni az áprilisi választások szavazólapjait. A választási irodákban ugyanis kilencven napig kell megőrizni az országgyűlési választással és a népszavazással kapcsolatos iratokat, így egyebek mellett a szavazólapokat, az ajánlóíveket és a szavazóköri névjegyzéket. A megsemmisítés nem vonatkozik a jegyzőkönyvekre, azokat a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzik tovább. (Lakatos Péter, MannaFM, MTI)
Több mint duplájára emelkedik az egyik Diákhitel kamata és ez véletlenül derült ki. A szabad felhasználású Diákhitel 1-en az eddigi két százalék helyett öt százalék lesz a kamat – írta meg a hvg.hu-nak az egyik olvasó. Ennek a hitelnek a kamata félévente változtatható, de a változást hirdetésben és a Diákhitel oldalán is közzé kell tenni. […]
Újabb történelmi csúcson az euroárfolyam, a 403-as szint fölött is járt már a közös európai fizetőeszköz ára ma délelőtt. Egyelőre az látszik, hogy nem tud 400 alá menni az euró, ráadásul a magyar deviza megint alulteljesít a régióban, a zlotyi alig gyengült, a cseh korona pedig stagnál. (Lakatos Péter, MannaFM)
A magyarok többsége, tízből hat dolgozó kapott béremelést idén, átlagosan 12 és fél százalékot, a többiek fizetése azonban a tíz százalékos infláció ellenére sem nőtt. Az autóiparban kapnak a legtöbben több bért idéntől, de az élelmiszeripar és a mezőgazdasági ágazat emelte a legnagyobbat a fizetéseken. A felmérést készítő ManPoerGroup azt írja, hogy ahogy nő az […]
Nem nagyon vezetik meg a magyarokat az influenszerek ajánlásai – derül ki egy felmérésből. Az online vásárlók döntő többsége internetes keresők segítségével tájékozódik, a válaszadók fele a közösségi médiában és hírlevelekből is szerez információt, harmaduk a barátoktól, ismerősöktől kér segítséget, míg az influenszerek ajánlásai csak a megkérdezettek 2 százalékát befolyásolják. A vevők számára a legfontosabb […]
Vasárnap éjjel lejárt a türelmi idő 100 millió dollárnyi kötvény kifizetésére, ami nem történt meg – írja a Bloomberg. A háborúban álló országnak egyébként lenne pénze kifizetni a hitelét, de a nemzetközi szankciók miatt nem tudnak külföldi bankoknál devizában fizetni. A hírügynökség szerint a kötvénytulajdonosok most ki fognak várni, figyelemmel követik az orosz-ukrán háború alakulását, […]
Megszerezte első győzelmét a sakkvilágbajnok-jelöltek nyolcfős madridi tornáján a magyar versenyző, Rapport Richárd. A világranglista nyolcadik helyezettjeként versenyez a spanyol fővárosban, ahol mindenki kétszer mérkőzik meg mindenkivel, váltott színekkel. Eddig hat döntetlen és egy vereség volt a kontója, tegnap lengyel ellenfelét sikerült legyűrnie 29 lépésből, miután az a 24. lépésben hibázott. (Lakatos Péter, MannaFM)