Author: Manna Admin
Page: 614
Tudósok állítják: ha minden dolgozó napi 15 perccel többet sétálna, berobbanna a világgazdaság – erről a hvg cikkez. Mint írják a napi plusz 15 perc séta vagy egy kilométer futás növelné a termelékenységet és a várható élettartamot, ami a gazdaság növekedéséhez vezethet. A gazdasági fellendülés szerintük az alacsonyabb halálozási arányból származna, vagyis több ember maradna […]
Már a téli krízishelyzetre és az adventi segítségnyújtó programokra készül a Katolikus Karitász. A szervezet igazgató-helyettese a Kossuth Rádióban elmondta: a téli hónapokban nagyon fontos, hogy ne csak tárgyi és anyagi támogatással segítsék a rászorulókat. Arra szeretnének ösztönözni mindenkit, hogy önkéntes munkával támogassák az egyedül élő időseket.
Nehezen emészti meg a filmes szakma, hogy James Dean újabb filmszerepet kapott – írja a hvg. AZ 1955-ben elhunyt színész szerepeltetési jogát a család adta el egy háborús filmes produkciónak, ahol digitálisan építik fel a karaktert korábbi fotók és filmek alapján. Az Amerika kapitányt megformáló Chris Evans szégyenletes érzéketlenségnek nevezte ezt a Twitterén, míg Frodó […]
Majdnem három százalékkal emelkedtek az árak egy év alatt. Az élelmiszerek ára ugrott nagyot, a sertéshús több mint 15 százalékkal drágább. 10 százalék fölött nőtt a lakbér, de tankolni például olcsóbban tudunk. A Portfolio.hu viszont azt írja, hogy a maginfláció 80 hónapos csúcson van 4 százalékkal. Ez olyan inflációs mutató, amiből bizonyos, gyorsabban változó árú […]
A legrangosabb európai kutatási alap, az Európai Kutatási Tanács támogatását nyerte el az ELTE Természettudományi Karának kémikusa – írja az index. Mátyus Edit, az így megvalósuló kutatási programjában a kémia ismeretlen területeire, a jelenlegi elméleti alapokon túlra merészkedik majd. Az alapkutatási pályázata minden évben olyan kiváló európai kutatóknak nyújt öt évre szóló, másfél millió eurós […]
A fővárosi törvényszékre hivatkozva próbálnak pénzt kicsalni ismeretlenek – mondta el egy hallgatónk a Reggeli Mannában. Pék Esztert kora délután hívták fel azzal, hogy délután négy órakor végrehajtók érkeznek a lakásába, hogy behajtsák az adósságot. Ezt azonban elkerülheti, ha pénzt utal egy adott számlára. A Fővárosi Törvényszéken szerint az utóbbi időben többen is jelentkeztek, hogy […]
Fiatalok képzik az időseket országszerte. Egy fővárosi kísérleti projekt után országosan havonta ezer nyugdíjast szeretnének megismertetni a hétköznapi digitális technológiákkal – írja az index. A Telekom által felkarolt programban olyan dolgokkal foglalkoznak, mint a vloggerség, az Instagram meg a Pinterest. A több városban is elérhető képzés megalkotói szerint a digitális kompetenciák nemcsak a munka világában […]
A szülők panaszai alapján vizsgálatot indított az ombudsman az új beiskolázási szabályok miatt – írja a Magyar Hírlap. Kozma Ákos a lapnak azt mondta, hogy a szülők túl gyorsnak tartják a hat éves kortól kötelező iskoláztatás bevezetését, és úgy vélik, hogy emiatt zsúfoltság alakulhat ki az első osztályokban. A biztosi hivatal vizsgálja, hogy a változtatás […]
Úgy tűnik, hogy a kormány mégsem mondott le a kilenc osztályos általános iskola tervéről. A Népszava úgy tudja, hogy a készülő új Nemzeti alaptantervben mégis helyet kap a „nulladik” évfolyamokról szóló rész. A lap információi szerint ezek olyan felkészítő osztályok lesznek, amelyeket az óvoda és az általános iskola közé illesztenek be, és elsősorban azok a […]
Majdnem tíz százalékkal meglökhetné a magyar GDP-t, ha gyorsan bevezetnék a digitális technológiákat idehaza – így kalkulál az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a Microsoft Magyarország közös felmérése. Az 5G, az mesterséges intelligencia és a blokklánc technológia négyezer milliárdos eredményt produkálna 2023-ra. Megjegyezték azt is, hogy az ehhez szükséges rendszerszintű digitális fejlesztésekkel a digitális gazdaság a […]
