Author: Manna Admin
Page: 559
Négy-öt éven belül lecserélik a MÁV kocsiparkjának jelentős részét – írja a Világgazdaság. A vasútfejlesztési források nagy része Budapestre koncentrálódik majd, 2020-ban 4 milliárd forint értékben zajlanak felújítások. Megkezdődött a tíz szerelvényből álló Talent-flotta felújítása, a tervek szerint az év végére üzembe is helyezhetik az összes vonatot – közölte a MÁV vezérigazgatója. Homolya Róbert szerint […]
Vasárnaptól jelentősen javulhat a levegő minősége. Élénk szél várható, amely megszünteti a párásságot és csökkenti a szmogot – közölte a meteorlógus a köztévében. A múlt héthez képest az elmúlt napokban javult a helyzet, az MTI szerint jelenleg csak Nyíregyházán kifogásolható a levegő, a legszennyezes.hu adatai szerint azonban Miskolcon, Debrecenben és Pécsett is egészségtelen a szint.
Megállapodott Kína és az Egyesült Államok, véget érhet a kereskedelmi háború a két ország között. Az amerikai elnök a dokumentum első szakaszának aláírási ceremóniáján történelmi megállapodásnak nevezte a lépést. Ugyanakkor közölte azt is, hogy a kínai portékákra csaknem két évvel ezelőtt kivetett pótvámok mindaddig érvényben maradnak, amíg a második szakaszról nem születik megállapodás. Donald Trump […]
Csúcstalálkozót tartanak Prágában a visegrádi országok kormányfői. A magyar, cseh, lengyel és szlovák miniszterelnök előbb egymással tárgyal, majd csatlakozik hozzájuk az osztrák kancellár. Orbán Viktor a tervek szerint külön is találkozik Sebastian Kurz-cal. A találkozó legfontosabb témája a klíma- és energiapolitika, valamint az illegális migráció lesz.
Országszerte számítani kell civilrendőrautós ellenőrzésekre. Az Országos Rendőr-főkapitányság alezredese azt mondta: egészen addig razziáznak az utakon, amíg nem javul a közlekedési morál. Az év végén indított akciót Budapest után az egész országra kiterjesztették. Elmondta azt is, hogy eddig főként a tilos jelzésen áthaladás, a záróvonal átlépése, a leálló sávon közlekedés valamint a vezetés közbeni mobiltelefonozás […]
Középdöntőbe jutott a magyar válogatott az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokságon. A csoportkör harmadik fordulójában 24-18-ra legyőzte szerdán az izlandi csapatot, Malmőben. A két győzelemmel és egy döntetlennel elsőként záró magyar együttes a maximális két pontot viszi magával a középdöntő II. csoportjába, melynek mérkőzéseit péntektől szintén Malmőben rendezik.
Jelentkezett nyereményéért minden idők legnagyobb hazai lottónyertese. A szerencsés még tavaly novemberben nyert az Eurojackpot sorsoláson, mintegy 10 milliárd forintot. A szerencsejáték Zrt azt írta, hogy nyertes névtelenül kitöltötte az úgynevezett nagynyertesek kérdőívét, így megosztott néhány információt játékszisztémájáról, életéről. A cég szerint a nyertes heti egy szelvénnyel és a saját számaival játszott és állítása szerint […]
Újabb helyen mutatták ki a madárinfluenza vírust itthon. A Hajdú-Bihar megyei Létavértesen egy kacsatelepen találtak fertőzött állatokat. A hétvégén a Komárom-Esztergom megyei Ács településen ütötte fel a fejét a vírus. Ott több mint 50 ezer pulykát kellett leölni. A boltokban kapható baromfihús biztonsággal fogyasztható, az exportra azonban biztosan hatással lesz az Ács melletti pulykafarmon talált […]
Billie Eilish énekli az új James Bond film főcímdalát. Az eddigi pletykákat a 18 éves énekesnő erősítette meg az instagramján. A Nincs idő a meghalni című Bond-film premierje áprilisban lesz, de nemrég zeneszerzőt is cseréltek. Ennek eredménye lehet, hogy Billie Eilish kapott felkérést a főcímdalra. Ennyire fiatal előadó egyébként még sosem énekelt Bond film főcímet. […]
Szombaton tartják a Jégpályák Éjszakáját. A programot négy éve hirdette meg a Magyar Jégkorongszövetség, hasonlóan a Strandok vagy Múzeumok Éjszakája rendezvényhez. A pályák sokkal később zárnak, van, ahol egészen éjfélig korizhatunk, ráadásul ingyen vagy a megszokott jegyárnál olcsóbban. Eddig majdnem 30 helyszín csatlakozott, többek között a városligeti jégpálya, a Tüskesátor, a Csepeli Jégpark, a Jégkert, […]

