Author: Manna Admin
Page: 556
Mostantól napi ötször sporthírekkel is jelentkezik a Manna FM 98.6. Reggel hétkor, délben, este hatkor nyolckor és tízkor Vobeczky Zoltán szerkesztésében hallhatnak a legfontosabb hazai és nemzetközi sporteseményekről, a sportélet fontos történéseiről.
A keresztények egységének megteremtéséhez kevés az emberi erőfeszítés, szükség van a szívből jövő, állhatatos imádságra. Ezt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mondta az ökumenikus imahét megnyitóján Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke pedig arról beszélt, hogy az embereknek nagyobb szükségük van Krisztusra, mint bármire a világon.
A magyar háztartások több mint tizede, 11 százaléka nem tudta mindig határidőre befizetni a rezsiszámláit – számolt be az Eurostat a 2018-as év eredményeit összegezve. Az uniós átlag 6,6 százalék, ami jelentős javulás az öt évvel ezelőtti, kétszámjegyű adathoz képest. Magyarország bőven az átlag alatt teljesít, de messze van a legrosszabbul álló görögöktől, ahol a […]
A Netflix lecsapna Harryre és Meghanra, az egykori brit hercegre és hercegnére. A streamingcsatorna tartalomért felelős igazgatója néhány órával azután közölte, hogy együttműködnének a párral, hogy a Buckingham palota hivatalosan is bejelentette, hogy Harry és Meghan a jövőben nem képviselik hivatalosan a királyi házat. A Netflix vezetője állítólag arra számít, hogy a sussexi hercegi család olyan […]
Megállni látszik az albérletek árának növekedése, bár még két számjegyű volt az emelkedés. A kiadó lakások átlagos bérleti díja Budapesten idén januárban eddig 165 ezer forint volt, ami 10 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A megyeszékhelyeken pedig 11 százalékkal, 100 ezer forintra nőtt a havi díj. Az ingatlan.com elemzése azonban egy fontos változást mutat […]
Folyamatosan csökken a bedőlt hitelek aránya idehaza, az alacsony munkanélküliség mellett aki akar, tud törleszteni – mondta el a szakértő a Reggeli Mannában. Fülöp Norbert a Bankmonitor. hu szakértője szerint azonban érdemes megfontolni, hogy mire vesszük fel a hitelt. Szerinte érdemes az elkerülhetetlen szükségletekre koncentrálni, vagy olyan befektetésre költeni, ami megtérül. Ilyennek nevezte például a […]
Tíz nap alatt huszonegyen fagytak meg az országban, tavaly szeptember óta pedig 95-en vesztették életüket kihűlés miatt. A Magyar Szociális Fórum összesítése szerint a legtöbben fűtetlen lakásukban, a többiek a kórházba szállításuk közben, beszállításuk után illetve a szabad ég alatt hűltek ki.
Érdemes élni az adókedvezményekkel! Erre hívta fel a figyelmet az illetékes államtitkár. Izer Norbert elmondta: idén évi 96 600 forint kedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak is, akik például laktóz- vagy gluténérzékenyek. Felkerült a támogatásra jogosító betegségek listájára az endometriózis, az emlőrák és a méhnyakrák is. A kedvezmény visszamenőleg […]
A házasság és a család fontosságára hívja fel a figyelmet a február 9-én kezdődő Házasság hete programsorozat. Herjeczki Kornél, a rendezvény koordinátora elmondta: kutatások bizonyítják, hogy a párok között akkor alakul ki tartós szeretet, ha rendszeresen kommunikálnak egymással, és tudatosan ápolják kapcsolatukat. Idehaza tavaly az év első 10 hónapjában csaknem 58 ezren kötöttek házasságot. A […]
Kicsivel több mint félmillió forintot sikerült összegyűjteni a beteg édesapa gyógykezelésére a Manna FM által támogatott hétvégi rendezvényén – mondta el a rádiónk szerkesztője, a rendezvény szervezője a Reggeli Mannában. Putz Attila szerint a szükséges 80 millió forint java része már összejött. A négygyerekes családapát a rák egy különleges fajtája támadta meg, a gyógykezelésére a […]

