Author: Manna Admin
Page: 549
Helikopter-balesetben életét vesztette Kobe Bryant. Az egykori kétszeres olimpiai bajnok, profi kosárlabdázó egy kaliforniai város fölött repült magángépével, amikor a jármű egyelőre ismeretlen okból lezuhant. A New York Times amerikai lap információi szerint a helikopteren volt a sportoló 13 éves lánya is. A rendőrség közlése szerint a korábbi információkkal szemben a gépen nem öten, hanem […]
Több mint száz baleset történt a hétvégén az utakon, egy halálos áldozata is van a figylemetlenségnek. Majdnem negyvenen ültek ittasan autóba. A rendőrség összefoglalója szerint ötszáznál is több embert fogtak el, legtöbbjüket tetten érték. A határon mintegy kétszáz illegális határátlépőt tartóztattak fel. Razziáztak a rendőrök a bulinegyedben is. Nemcsak közterületen csaptak le, hanem négy belvárosi […]
Emelkedhet a diákhitel maximális összege – írja a Világgazdaság. A Diákhitel Központ vezérigazgatója a lapnak azt mondta: több változtatás előkészítésén dolgoznak. Ha a kormány is rábólint a tervekre, a szabad felhasználású Diákhitel 1 maximumát megemelnék a mostani 70 ezer forintról, mert drágább lett az élet a hallgatóknak. A törlesztés metódusát is átgondolnák, mert jelenleg a […]
Négy magyar sorozatot is elkaszálták a tévék – írja a SorozatWiki. A lap információi szerint a TV2 Csoport a Korhatáros szerelem 3. évadát már nem rendelte meg, miután az új időpontra került második évad nézettsége nagyon alacsony volt. Nem kap folytatást az RTL Klub krimisorozata, az Alvilág sem, ami a gyenge kezdés után csak rosszabb […]
.A Netflix előkelő helyen végzett az Annie-n: a Klaus – A karácsony titkos története című produkció hét trófeát, köztük a legjobb animációs film és a legjobb rendező díját nyerte el. További három trófeát hozott el a streamingszolgáltatónak a Keresem a testem című film, amely a legjobb független animációs film díját is megkapta. A Jégvarázs 2. […]
Keddig fenntartják a budapesti szmogriadó tájékoztatási fokozatát, miután a hétvégén újra állandósult a légszennyező anyagok napi szintje a korábbiakhoz képest. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pedig az időjárás nem okoz érdemi változást kedd estig. A szmogriadó tájékoztatási fokozata a légszennyezettség olyan szintjét jelenti, amely veszélyt jelent az emberi egészségre, a lakosság különösen érzékeny csoportjára […]
Jó alap már van, de a koronavírus elleni vakcinát még hónapokba kerülhet előállítani – mondta a nemzeti népegészségügyi intézet szakértője a Reggeli Mannában. Kiss Zoltán virológus szerint nem a koronavírus miatt, hanem inkább az influenzaszerű megbetegedések miatt lesz roham idehaza az egészségügyi intézményekben. Magyar koronavírus-fertőzöttről továbbra sem tudunk A járvány miatt lezárt kínai tartományban 6 […]
Mintegy húszezer, a családból kiemelt gyerek vár nevelőszülőre, ezért is keresnek most önkénteseket a Nemzetközi Gyermekmentő szolgálatnál – mondta el a Reggeli Mannában a szervezet nevelőszülői csoportjának vezetője. Králné Szabó Piroska kiemelte, hogy kifejezetten családokat, párokat keresnek, akiket több szempont szerint is megvizsgálnak, hogy a gyerekek a legjobb helyre kerüljenek.
A közeljövőben újabb adócsökkentéseket tervez a kormány – erősítette meg Tállai András államtitkár a Magyar Nemzetnek.. Varga Mihály pénzügyminiszter még decemberben beszélt arról, hogy jöhet az újabb gazdaságvédelmi akcióterv, amelyben adócsökkentés és adóadminisztráció-mérséklés is lesz. Az államtitkár azonban konkrétumokat nem mondott a lapnak.
Hetvenöt éve szabadították föl az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort. Az évforduló alkalmából Jeruzsálem után Lengyelországban is megemlékezést tartottak a túlélők. Auschwitzba 1944 májusa és júliusa között 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak.

