Author: Manna Admin
Page: 532
Négyszer több forró nap lesz nyaranta az évszázad végéig – így kalkulál a Kínai Tudományos Akadémia. A tanulmány ráadásul azzal az elvárt forgatókönyvvel számol, hogy az üvegházhatású gázokat sikerül visszaszorítani és a globális felmelegedést két celsius alatt tartani. Forró napoknak azokat a napokat nevezzük, amikor mind az éjszakai, mind a nappali hőmérséklet kiugróan magas, és […]
Jövő februártól az újszülöttek egyből megkapják az e-személyit – automatikusan. Erről szól az Okmánykelengye program. Nemcsak a születésnél, hanem más életesemények kapcsán is embert próbáló feladat mindenféle okmányt beszerezni, hiszen az adó- és a tajkártyáért, a személyiért, a jogsiért vagy éppen az anyakönyvi kivonatért is más-más hivatalba kell elmenni. A kormány célja az, hogy minden […]
Levonhatják a cégek az alkalmazottak béréből a kávé- és cigiszüneteket Spanyolországban. Az Euronews azt írja, hogy a Legfelsőbb Bíróság egy olajipari vállalat javára döntött, amely időarányosan elkezdte levonni az alkalmazottak béréből a munkahelyen kívül töltött percekért járó juttatást. Ebben benne vannak a kávé- és cigarettaszünetek is. A spanyol kormány tavaly arra kérte a cégeket, hogy […]
Történelmi csúcsra emelkedtek az árak februárban az előző hónaphoz képest – derül ki a Privátbankár.hu Árkosár-felméréséből. Az előző hónaphoz képest nagyot drágult a tej, a sajt és a narancslé, olcsóbb lett viszont az alma, a csirkemell-filé és a liszt, de még a kávé is januárhoz képest. A sertéspárizsi egy év alatt majdnem másfélszeresére drágul, negyedével […]
Másképpen diagnosztizálnak tegnaptól Kínában, emiatt drasztikusan megugrott a koronavírussal fertőzöttek statisztikája – írta meg a 444.hu. Csak szerdán majdnem 15 ezer fertőzöttet jelentettek be, mert mostantól nem dns vizsgálatot végeznek, hanem mindenkit fertőzöttként regisztrálnak, aki tüdőgyulladásos tüneteket mutat. A módszer gyorsabb is, de több lehet a hamis pozitív gyanú. A vírus áldozatainak száma is megugrott […]
Tovább nőtt az influenzaszerű megbetegedések száma. A múlt héten mintegy 35 ezren mentek orvoshoz, de a járvány még nem érte el csúcsát. A vírus főként a gyerekeket támadja meg. Veszprém és Szabolcs-Szatmár-Bereg kivételével minden megyében teljes vagy részleges látogatási tilalom van a kórházakban.
Bejelentették az idén augusztus 5. és 11. között megrendezett Sziget fesztivál első fellépőit. Két évvel ezelőtti koncertje után visszatér Dua Lipa, de a nyáron Svédországban börtönbe került A$AP Rocky amerikai rapper is fellép a fesztiválon. Jön még Calvin Harris, Major Lazer, a Kings of Leon és először története során Magyarországra látogat a Strokes is. Kádár […]
Bepótolhatják a dokumentumfilmek szerelmesei a tavalyi év legjobbjait a moziban. A hétvégén indul a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál Extra. A nemrég zárult dokumentumfilmes seregszemlén rendkívüli volt az érdeklődés, sokan nem jutottak be a vetítésekre, ezért szervezik meg az EXTRÁT. A díjnyertes dokumentumfilmekből a pótvetítések február 14 és 16 között lesznek a Cinema City Arénában.
Kitart a 6+2 százalékos béremelési javaslata mellett a BKV, amit a szakszervezetek továbbra sem fogadnak el – írja a Világgazdaság. A ma reggeli egyeztetés így hamar véget ért, de az érdekvédelmi képviseletek beadták a kollektív munkaügyi vitáról szóló kezdeményezésüket. Ez a sztrájk előszobája. A hatályos törvények szerint ezután legkorábban hét nap múlva már sztrájkolhatnak a […]
Négy és félmillióan halnak meg évente a globális légszennyezés következtében, elsősorban a szén, olaj és gáz elégetése miatt. Ez csak Magyarországon 13000 ember halálát okozza és a GDP csaknem 6 százalékát kitevő gazdasági kár keletkezik a környezetszennyezés miatt – áll a Greenpeace legújabb felmérésében. A kutatás világszinten és a hazánkra vonatkoztatva is közölt adatokat. A […]

