Author: Manna Admin
Page: 524
A túlsúly leadásával és a mozgással is sokat tehetünk az allergia tünetei ellen – mondta el a Reggeli Mannában az allergológus. Nékám Kristóf arra is felhívta a figyelmet, hogy a kisgyerekeknél a bőrtünetek jelezhetik az allergiát, ilyenkor érdemes elmenni tanácsért, aztán vizsgálatra is, hogy a gyerek megkaphassa az esetlegesen szükséges segítséget. Az allergia kialakulásának elkerüléséért […]
Lassult a koronavírus-járvány terjedése Kínában. Harmadik napja csökken az új megbetegedések száma és január vége óta most először ezer alá esett. Ezzel együtt a hatóságok nem jelezték, hogy a járvány elérte volna a csúcspontját az országban. Kínában eddig 74 és fél ezren kapták el a vírust, több mint 2100-an haltak bele a fertőzésbe, miközben 16 […]
Az elmúlt 150 év alatt majdnem megháromszorozódott a várható élettartam – erről beszét egy generációkutató a köztévében. Mint mondta, az emberiség történetének 99,9 százalékában a várható élettartam 30 év volt, de még 160 évvel ezelőtt is csak maximum 45 évvel számoltak. Manapság 87 évvel érdemes számolni a japán nőknél, erre pedig nincsenek felkészülve a társadalmak. […]
A túlzsúfolt börtönök miatti kártérítések ügyében is kikérik az emberek véleményét a nemzeti konzultációban. A kártérítés lehetőségéről három éve döntött a kormány, az elítéltek eddig 12 ezer pert indítottak a magyar állam ellen a hazai börtönviszonyok miatt, átlagosan 700 ezer forint körüli összeget fizettek ki kártérítésként. A témáról ma tart rendkívüli ülést az Országgyűlés. Közben […]
Majdnem 11 százalékkal nőttek a keresetek a tavalyi év első háromnegyedében. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek esetében majdnem 360 ezer forint volt az átlag – írta meg a Növekedés.hu. A legjobban keresők a felsőfokú végzettséggel rendelkező, gazdasági területen dolgozók, az ő bruttó bérük majdnem […]
A fele küldetésüket már teljesítették a magyar műholdak és kiváló egészségnek örvendenek – adta hírül az MTI. Az ATL 1 és SMOG-P nevű eszközök is úgy működnek, ahogy kell, folyamatosan új adatokkal szolgálnak. A SMOG-P azt vizsgálja, hogy mennyire terhelt a légkör a különböző rádiós frekvenciasávoktól. Az ATL-1 egy speciális szigetelőanyag űrbéli minőségbiztosítási vizsgálatát és […]
Egy gyenge hidegfront csapadékzónája haladt át fölöttünk éjszaka, a Bükk csúcsai reggelre kifehéredtek — írta meg az Időkép. A lap szerint éjjel többfelé esett az eső, a Mátra és a Bükk magasabban fekvő tájain havas eső, havazás is előfordult. A Mátrában csak jelentéktelen mennyiségű csapadék hullott, a Bükk magasabban fekvő tájain viszont reggelre 1-2 centis […]
Továbbra is terjed az influenza, mérsékelten nőtt a betegek száma az elmúlt héten. Több mint 37 ezren mentek orvoshoz, ami mintegy 7 százalékkal több az előző hetinél. Minden megyében és a fővárosban is van olyan kórház, ahol részleges vagy teljes látogatási tilalom van érvényben. A korlátozásokról ántsz oldalán lehet tájékozódni.
Mától nem vényköteles többé az Algopyrin. A legnépszerűbb hazai fájdalomcsillapító és a hatóanyagát tartalmazó generikumok közül 9 vált szabadon, azaz recept nélkül is kiadhatóvá a patikákban – írja a Népszava. Ezek a gyógyszerek 2007 óta receptköteles voltak, de így is mintegy 9 millió doboz fogyott belőlük évente.
Uniós csúcstalálkozó lesz ma Brüsszelben. Az állam- és kormányfők az EU következő költségvetéséről tárgyalnak. A hétéves pénzügyi keret kérdése most a korábbiaknál is jobban megosztja a 27 tagállamot, mert Nagy-Britannia kilépése miatt kevesebb pénzből kell gazdálkodni és az Európai Bizottság a klímaváltozásra és a migrációs ügyekre is többet költene. Elhúzódó vitához vezethet az a javaslat […]

