Manna Admin, Author at Manna FM - Oldal 505 a 620-ből
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

JELENLEGI MŰSOR


Author: Manna Admin

Page: 505

Gőzerővel dolgoznak a magyar koronavírus-ellenes szeren – írja a Magyar Nemzet. Egy konzorcium jött létre erre a célra, reményeik szerint a készítmény a vírust semlegesíti, a fertőzött sejteket elpusztítja. A gyógyszer néhány hétig megelőző védelmet is nyújthat. A konzorcium vezetője hangsúlyozta, hogy ez a gyógyszer nem vakcina, arra nem képes felkészíteni a szervezetet, hogy maga […]

Közben ismét adósságot törleszthetnek a magyar kórházak, derül ki a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap közleményéből. A biztosító majdnem 40 milliárd forintot utalt az egészségügyi intézményeknek. Január végén egy sor magyar kórházról derült ki, hogy már nem tudnak gyógyszert, varrófonalat, steril anyagokat és más eszközöket rendelni a betegellátáshoz. A legnagyobb adósságot felhalmozó kórházak pénze már az első […]

Csütörtöktől tanszüneti menetrend szerint jár a BKV a fővárosban. A cég szerint a budapesti utasforgalom csak a diákok távolmaradása miatt közel 35 százalékkal apadhat, így a reggeli és a délutáni csúcsidőben 10 százalékkal csökken a járművek száma.

A hétfői esés után ma délelőtt, az európai kereskedés indulásakor újra zuhanni kezdett az árfolyama.Már a 347 forintos szintet is áttörte és egyelőre nem látni, hogy lehet az esés vége. A zuhanás fő oka az, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt mindenki a világgazdaság visszaesésétől tart, így a befektetők a leginkább biztonságos devizákba menekítik a […]

Magyarországon 50-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma, miután újabb magyar állampolgároknál és egy külföldinél mutatták ki a kórokozót. Karanténban 137-en vannak. Közben meggyógyult a második olyan magyarországi beteg, akit az új koronavírus okozta fertőzés miatt ápoltak. A koronavirus.gov.hu honlap tájékoztatása szerint egy iráni állampolgár hagyhatta el a kórházat. Vasárnap meghalt az első magyarországi beteg, egy […]

Néhány összetevő és egy egyszerű recept segítségével akár otthon is könnyen készíthetsz a kézfertőtlenítő szert.   A kézfertőtlenítő szerek gyorsan hiánycikké váltak mindenütt, mivel most kiemelten fontos a kezünk fertőtlenítése. Ezért Petra és Dóri hoztak nektek egy receptet, amit ti is könnyen elkészíthettek magatoknak! A keveréket pedig nem csak a kezünk, hanem akár otthonunk fertőtlenítésére is [...]

Lezárják a magyar határt a személyforgalom elől, éjféltől minden rendezvényt, a sportrendezvények megtartását is megtiltja a kormány, ahogy a mozikat, szórakozóhelyeket is bezárják – ezt közölte a miniszterelnök a Parlamenten napirend előtt. A szigorítás értelmében csak az élelmiszerüzletek és a patikák lehetnek nyitva, de délután háromig az éttermek, kávézók is üzemelhetnek. Orbán Viktor kifejezetten arra […]

Hívők nélküli húsvéti szertartásokat rendelt el a Vatikán. Ez azt jelenti, hogy a virágvasárnapi szertartást, a nagycsütörtöki, nagypénteki, valamint a szombati, húsvét vasárnapi és hétfői egyházi eseményeket is hívők részvétele nélkül tartják meg. Az intézkedés a hagyományosan a Szent Péter-bazilikában és a Szent Péter téren tartott szertartásokra vonatkozik, mivel azokat már egy hete lezárták. Április […]

Összehangolt akciót jelentettek be a világ vezető jegybankjai az éjjel az új koronavírus okozta járvány gazdasági hatásainak enyhítésére. Nullára csökkentek az amerikai kamatok és a bejelentés szerint ott is maradnak, míg a vírus okozta válság el nem múlik. Az amerikai jegybank kötvényvásárlási programot indított, hogy megpróbálja visszarántani a koronavírus miatt válság felé száguldó világgazdaságot. Az […]

Megtalálhatták az első koronavírusos beteget. Egy friss kínai tanulmány azt állítja, hogy egy Hupej tartományban élő 55 éves páciensé lehet az első, jelenleg ismert eset – írja a Live Science. Az akkor még azonosítatlan, tüdőgyulladást okozó betegségről december végén, január elején jelentek meg az első hírek, úgy tűnik azonban, hogy a kórokozó első alkalommal 2019. […]