Author: Manna Admin
Page: 497
Tizenötezer forintra nő a PIN-kód nélkül engedélyezett, érintéses fizetések összeghatára április 15-től. Ezzel becslések szerint a vásárlások csaknem 90 százalékánál a vevőnek nem kell megérintenie a terminált, tehát csökken a fertőzésveszély. Higiéniai szempontból jó megoldás lehet az okostelefonnal, vagy okosórával való fizetés, mert ilyen esetben a terminálhoz nem kell hozzáérni – olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
Kilencre nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma Magyarországon. A kilencedik elhunyt egy fiatal nő, aki számos krónikus betegséggel küzdött – közölte az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs mai tájékoztatóján. Ma reggelre újabb 20 embernél mutatták ki a vírust, ezzel 187-re nőtt az igazolt fertőzések száma idehaza. Eddig 21-en gyógyultak ki a betegségből és több mint […]
Négy új szer globális tesztelésébe fog az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus ellen – írja a 24.hu. Ez az első olyan nemzetközi tesztsorozat, aminek az a célja, hogy egy világjárvány idején minél gyorsabban lehessen tudományos adatokhoz jutni. A tesztek egyszerűre tervezték, hogy minél több országból minél több beteget érinthessenek, ott is, ahol a kórházak nagyon le […]
Újabb szigorításra készülnek Kínában, miután ismét megugrott a napi új koronavírusos esetek száma. A külföldiek viszik be a fertőzést. A 78 új fertőzöttből 74-en külföldiek. Jobbára Pekingbe érkeznek koronavírus-hordozók, de a járvány kiindulásának számító Vuhanban öt nap után szintén találtak egy fertőzöttet.
Hat ponttal bővül a gazdaságvédelmi intézkedések listája. Ebben bővítették azoknak az ágazatoknak a körét, ahol több hónapon át kedvezményeket kapnak a munkáltatók, munkavállalók. A gyes, a gyet és gyed jogosultságot kitolják a veszélyhelyzet végéig. Végrehajtási moratóriumot hirdettek, ami egészen a veszélyhelyzet lezárulása utáni 15. napig tart. Az iparszövetség szerint a gazdaság újraindításához további lépésekre van […]
Az elmúlt napokban csökkent az élő sertés átvételi ára, amely az afrikai sertéspestis miatt korábban csúcsokat döntött – írta a Világgazdaság. Eközben a húspiacon normalizálódott a helyzet, a kiskereskedelmi láncok üzleteinek többségében a korábbi nagy felvásárlások után, a hét végén már volt elegendő sertéshús. A lap szerint a korábbi csúcshoz képest jelentős, 20-30 forintos visszaesést […]
Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani több forgalmas útszakaszon délután 4 és este 7 óra között. A Lengyelországba tartó, katonai eszközökből álló konvoj az Újdörögd – Sümeg-Zsédeny-Csorna – Abda – M1 – Mosonmagyaróvár – M15 – Rajka határátkelőhely útvonalon halad. A Magyar Honvédség azt kéri a közlekedőktől, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és […]
Személyzet nélküli, mesterséges intelligenciát alkalmazó kisbolt nyílt egy tokiói vasútvonalon – írja a Világgazdaság. Az új megoldás nemcsak a gyorsabb önkiszolgáló fizetést teszi lehetővé, de megakadályozza bolti lopást is. A mintegy 60 négyzetméteres üzlet nagyjából 50 kamerája minden egyes elemet azonosít, melyet a vásárló a kezébe vesz. A kijárat akkor nyílik ki a vásárló előtt, […]
Ideje van az otthonmaradásnak, de ideje van annak is, hogy közösen gondoskodjunk azokról, akik bajba kerültek – ezt mondta a Reggeli Mannában a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány ügyvezetője. Juhász Márton szerint épp ezért hoztak létre egy krízisalapot a Református Szeretetszolgálatnak a járvány miatt anyagi gondokkal küszködőknek. Az „Összefogás az újrakezdésért” elnevezésű alapból a mindennapi életvitelhez […]
Egyre több kulturális intézmény jelenti be, hogy ingyenesen elérhető online kulturális tartalmakkal jelentkezik. Tegnap a többi között a Műcsarnok, a Kecskeméti Katona József Színház, a Várkert Bazár és a Budapesti Francia Intézet jelentkezett. A Műcsarnok saját aktuális kiállításainak virtuális sétáit készítette el és tette elérhetővé, a Várkert Bazár pedig a karantén idején is jelentkezik a […]