Author: Manna Admin
Page: 467
Május elején kezdődhetnek az online, otthoni nyelvvizsgák – írta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint már most tízezer felett van a koronavírus-járvány miatt elmaradt vizsgákra jelentkezők száma, és további több tízezren várják az online vizsgalehetőséget. Négy vizsgaközpont kaphat lehetőséget az Oktatási Hivataltól, a csalásokat is képesek lesznek kiszűrni, például a notebook vagy az okostelefon […]
A karácsonyi forgalmat idézi a belföldi küldeményforgalom a boltzárak és a korlátozások miatt – írja a Világgazdaság. A lapnak a Magyar Posta arról számolt be, hogy április első két hetében a tervezettnél több mint ötödével voltak nagyobbak a beérkező napi tételek, a forgalom a tavaly november végi állapotot idézi. A piaci futárcégek között van olyan […]
Három parlamenti választás után kormánya lesz Izraelnek. Benjámin Netanjahu, a jobboldali Likud párt, és Beni Ganz, a centrista Kék-fehér párt elnöke hétfő este, mintegy egy hónapig tartó tárgyalások után megállapodásra jutott az egységkormányról – jelentette a helyi sajtó. Az egyezmény szerint a következő három évben előbb másfél évig Netanjahu, majd a következő másfél évben Ganz […]
Enyhe emelkedést mutat a friss munkanélküliségi adat. Márciusban 17 ezer fővel 281 ezerre nőtt az álláskeresők száma Magyarországon, ez alig három tized százalékos emelkedés. Március végére hat százalékos lett a munkanélküliség, az alacsony képesítésűektől és a z idősebbektől váltak meg először és legnagyobb arányban – áll a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiban.
A Facebook külön gamer applikációt indított. Ebben az androidos játékosok egy gombnyomással közvetíthetik azt, ahogy a mobiljukon játszanak. Az új appot eredetileg csak júniusban tervezték bevezetni, de a karanténvilágban időszerűnek tartották előbbrehozni az indítást. A közösségi oldal egyértelműen a YouTube és a Twitch mellé szeretne felnőni ezen a piacon is, ahol utóbbi majdnem a nézők […]
Összeomlott az olajpiac, negatív az amerikai nyersolaj ára. Az amerikai tárolók a drasztikusan visszaesett kereslet miatt megteltek frissen kitermelt olajjal, így a termelők fizethetnek azért, hogy valaki elvigye a nyersolajat. Tegnap estére először 1 dollár alá zuhant a hordónkénti ár, végül mínusz 37 dolláron zárt. Ilyen még ezelőtt soha nem történt. Európában nem ennyire drámai […]
Állítólag műtéten esett át az észak-koreai diktátor, ezért nem volt ott az ország egyik legnagyobb ünnepségén, az országalapító Kim Ir Szen születésnapján. A CNN szerint Kim Dzsong Un szív- és érrendszeri beavatkozáson esett át és „nagy veszélyben” van, jelenleg lábadozik. Hivatalos forrásból ezt nem erősítették meg, de a hírszerzés szerint az egészségügyi problémákról szóló információ […]
Júniusra futhat ki a járvány – ezt már a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője mondta a köztévében tegnap este. Szlávik János azt mondta, májusban még nagyon sok beteg lesz és őszre, legkésőbb jövő tavaszra rendelkezésre áll hatékony védőoltás a fertőzés ellen. Szerinte a járvány megoldása az lesz, ha az idős embereket el tudjuk különíteni a […]
Másféle immunválaszt ad az allergiára, és másfélét a koronavírusra a szervezet – mondta el a Reggeli Mannában az immunológus. Dr. Nékám Kristóf elmondta,ha valaki súlyos tünetekkel bír, akkor antihisztaminnal, illetve a hörgőszűkület kezelésére való orvos által felírt gyógyszerekkel kezelje az allergiát. A koronavírus-fertőzés tünetei azonban a véleménye szerint nem lesznek súlyosabbak attól, hogy valaki allergiás.
Május harmadika után lépésről lépésre megpróbálhatunk visszatérni a megszokott kerékvágásba – ezt mondta a miniszterelnök a Mária Rádióban. A dátum korábban a vírus tetőzése kapcsán merült fel. Orbán Viktor azonban azt is hozzátette, hogy erről majd május 3-án, 4-én tud legkorábban beszélni, és akkor már egy higgadt, nyugodt, komolyan vehető tervet tud bemutatni az országnak, […]

