Author: Manna Admin
Page: 448
Sikerült feltölteni az üres munkahelyeket a köztisztasági vállalatoknál – elegen vannak a kukások – írja a Világgazdaság- A lapnak a nemzeti hulladékgazdálkodási szervezet és a fővárosi FKF is hasonlóan nyilatkozott. A fővárosi cég szerint több olyan hiánymunkakört is sikerült betölteni az elmúlt hetekben, amelyre hosszabb idő óta kerestek jelölteket: ilyen például a hulladékrakodó, a köztisztasági […]
A korábbi főpolgármester szerint megszüntethető és autóbuszra váltható a libegő és eltolható a fogaskerekű felújítása a járvány idején. Tarlós István a miniszterelnök tanácsadójaként 19 pontban foglalta össze, milyen lépéseket lehetne a járvány alatt tenni, ebben a legfajsúlyosabb a Volán és a MÁV összevonása volna – írta meg a Népszava. A javaslatok között szerepelt a parkolás […]
Milliós bírságot szabott ki a fogyasztóvédelem azokra a webáruházakra, akik maszkokkal és fertőtlenítőkkel üzérkedtek a járvány beindulásakor. Az uniós szintű ellenőrzéssorozatban minden országban találtak tisztességtelen kereskedőket. Idehaza 1200 üzlet és közel 600 webáruház gyakorlatát vizsgálták, próbavásárlásokkal is. Az online jogsértések miatt eddig mintegy 3,5 millió forintot bírságot szabtak ki
Mára csupán mérsékelten nőtt az igazolt koronavírus fertőzöttek száma: 29 azonosított beteggel 3313-ra emelkedett. Négy újabb halottja van a járványnak, így összesen 425 áldozatot követelt eddig. A gyógultak száma ezer fölé emelkedett, kevesebb mint 750 embert ápolnak kórházban. Folyamatosan csökken az aktív esetek száma is. Világszerte lassul a járvány terjedése, enyhén nőtt a fertőzöttek és […]
Mától a Volán vidéki járatain is kötelező a szájmaszk viselése. A vonatokon és a budapesti tömegközlekedési eszközökön már korábban kötelezővé tették az arc eltakarását. A Volánnál további változás, hogy ismét lehet a buszsofőröktől jegyet venni, de csak szigorú óvintézkedések mellett. A buszon egyszerre egy utas tartózkodhat, a jegyet vagy bérletet váltani kívánó többi utazónak a […]
Még nem fizetett az orosz metrógyár a BKV-nak a hibás teljesítés miatt. A magyar közlekedési cég több mint egy éve perelte be a metrókicsikat felújító vállalatot, mivel a cég nem volt hajlandó megfizetni a kötbért – emlékeztet a Népszava. Az oroszok majdnem 70 milliárdért vállalták a munkát, de csúsztak és több probléma is akadt a […]
Az ország elnöke, Caj Ing-Ven szerint tanulni akarnak, információkat szerezni és tapasztalatokat cserélni a világ többi országával, hogy egymás segítségére legyenek. Tajvan korábban is tagja volt már a WHO-nak, de Kína blokkolta az ország tagságát. A szárazföldi Kína a mai napig saját részének tekinti a szigetországot, de most nemzetközi nyomás hatására úgy tűnik, hogy Tajvan […]
Már júniusban elérhető lehet a mesterséges antitestes kezelés a koronavírus ellen – írja az index a CNN alapján. Egy gyógyszercég vezérigazgatója nyiltkozott a az aerikai hírtévének, hozzátéve, hogy azt még korai megmondani, hogy a mesterséges kezelés meg tudja-e gátolni vagy gyógyítani a betegséget. Míg a vakcinák az immunrendszer segítségével termelnek antitesteket, a mesterségesen előállított antitestek […]
Hivatalos Lego-játék készülhet egy magyar Trabantból – írja a Vezess.hu. Az építőjáték minden évben hirdet projekteket amatőröknek, amelyek közül egyet-egyet beemel a hivatalos kínálatba is a cég. A Lego Ideas oldalán lehet szavazni az építményekre és kellő támogatás után akár sorozatgyártott készlet is lehet belőle. Itt látható egy magyar építő Trabant 601 DeLuxe autója is, […]
A bankok adatai szerint a hitelek több mint felét felfüggesztették az ügyfelek. A Magyar Hírlap azt írja, hogy a megkérdezett bankoknál tízből hat adós élt a lehetőséggel. A lap szerint az elmúlt időszakban is kiemelkedő volt az érdeklődés a fizetési haladék iránt. Emlékeztettek arra is, hogy az év végéig tartó moratóriumot azok is igényelhetik, akik […]

