Manna Admin, Author at Manna FM - Oldal 370 a 618-ből
MOST ADÁSBAN

Title

Artist

JELENLEGI MŰSOR

MANNA DÉLELŐTT

08:00 12:00

JELENLEGI MŰSOR

MANNA DÉLELŐTT

08:00 12:00


Author: Manna Admin

Page: 370

Campaign Image

Mesterséges intelligencia vizsgálta a párkapcsolatokat és úgy találta, hogy nem az egyéni tulajdonságok a meghatározóak. Több mint 11 ezer párt vizsgáltak, ezek alapján az egyik legfontosabb mutató, hogy mennyire érzik úgy a pár tagjai, hogy a másik elkötelezett feléjük, hogy mennyire ismerik el egymást, hogy mennyire elégedettek a másikkal és hogy mennyi a konfliktus. Ha […]

Idén is megtartják  a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivált augusztus utolsó hétvégéjén, de a járványügyi rendeleteknek megfelelően a szokásosnál kisebb körben, a kezdeti évek családiasabb hangulatában rendeznek meg. A Házak, udvarok, házigazdák programsorozaton túl a fesztiválon most is lesznek városismereti séták, gyerekprogramok, színház, fényfestés, vásárok, kiállítások és szabadtéri mozi. A kis koncerteken túl – korlátozott létszámú […]

Cáfolja a Tesco, hogy csoportos létszámleépítésre készülne. A cég szerint a Magyar Nemzet tegnapi cikke teljesen spekulatív, egyelőre nincs szó többlépcsős leépítésről. A tesco sajtóosztálya a világgazdaságnak azt mondta, hogy az ilyen pletykák teljesen haszontalanok és szükségtelen feszültséget keltenek a Magyarországon dolgozó több ezer tescós kolléga körében. A Magyar Nemzet több lépcsős, csoportos létszámleépítésről írt […]

Koronavírusos dolgozókat találtak az esztergomi Suzuki-gyárban – tudta meg a 24.hu. Erről a cég eddig nem adott tájékoztatást, csak a lap kérdésére válaszoltak. Mint írták, a Nemzeti Népegészségügyi Központ július 21-én tájékoztatta a vállalatot, hogy az egyik alkalmazott koronavírus tesztje pozitív lett. A hatósági eljárás mellett saját kontaktkutatást is végzett a cég házon belül. Azon […]

Példátlanul magas veszteséggel zárta a tavalyi évet a fővárosi tömegközlekedés: a BKK több mint négy és félmilliárd, a BKV csaknem négymilliárdos hiányt hozott össze – írja a hvg. A lap szerint két fő oka volt a magas veszteségnek: a kudarcba fulladt e-jegyrendszer és az alacsony fővárosi kompenzáció. Azóta lett egy köztes megoldású elektronikus jegy, de […]

Törölte a Facebook az amerikai elnök egyik posztját. A közösségi oldal azért döntött így, mert a bejegyzés téves információt tartalmazott. Donald Trump egy videóban ugyanis azt állította, hogy a gyerekek „szinte teljesen védettek” a koronavírus-járványtól. A Facebook ezt dezinformációnak minősítette. Korábban a Twitteren is többször pórul járt az amerikai elnök, az EGyesült Államok legnépszerűbb platformján […]

Észak-Korea továbbra is azt állítja, hogy egyetlen koronavírus-fertőzöttje sincs az országban. Az ország déli részén fekvő Keszong városát lezárták, mert július végén egy embernél felmerült a fertőzés gyanúja, tegnap pedig rendkívüli élelmiszersegélyt küldött ide az ország vezetője. Azt azonban továbbra sem közölték, hogy az egyetlen gyanús esetről beigazolódott-e a fertőzés, hanem fenntartják, hogy nincs fertőzött […]

Helyben kell dönteni a balatoni strandokról – ezen a véleményen van a Balatoni Szövetség. Az összes balaton parti város polgármesterével egyeztettek, ennek eredményeként pedig úgy vélik, hogy a Balaton-parti önkormányzatok „jó gazdái a strandjaiknak”, évről-évre fejlesztenek önerőből és központi forrásból is és egyre több szolgáltatás érhető el a strandokon. A színvonalat azonban – hívták fel […]

Elhalasztják a Pécsi Országos Színházi Találkozót, melyet június helyett szeptemberben szerettek volna megtartani. A szervezők szerint a rendezvény kockázatot jelentene az egészségügyi előírások betartása mellett is. Ha a járványhelyzet lehetővé teszi, még idén pótolják a színházi fesztivált.

A Bükki Nemzeti Park azt kéri, hogy ne menjenek farkaskölyköt keresni hozzájuk. A keresési láz azután indult, hogy egy erdész kedden közzétett egy videót egy bóklászó farkaskölyökről. A park arra figyelmeztet, hogy ha tömegek zavarják a vadakat a természetes élőhelyükön, akkor abba több kölyök hal bele, mint egyébként. Mint mondják, a farkaskölykök több, mint fele […]