Author: Manna Admin
Page: 361
Budapesten és néhány megyében még toboroznak iskolaőröket. Feladatuk a házirend betartatása lesz. A Magyar Nemzet emlékeztet arra, hogy körülbelül 500 leendő iskolaőr már megkezdte a képzést. A 120 órás tanfolyamon négy vizsgát kell teljesíteni. Az iskolaőrök bruttó 220-230 ezer forintot kereshetnek majd.
A Pieces of a Woman világpremierje szeptemberben a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz, amit a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon megrendezett gálavetítés követ. A produkció főbb szerepeit Vanessa Kirby és Shia LaBeouf játssza, míg a további szerepekben többek között az Oscar-díjas Ellen Burstyn, Molly Parker, Jimmy Fails és Sarah Snook is látható lesz. A film történetében egy […]
Poszttraumás stressz és krónikus fáradtság is lehet a koronavírus-betegség következménye – mondta az infektológus a köztévében. Szlávik János szerint a felgyógyultak mintegy negyedénél alakul ki a fáradtség szindróma és minden tizedik betegnél jelentkezik a háborúból visszatérő katonáktól ismert PTSD, poszttraumás stressz. Ezek a korábbi koronavírus járványok, a SARS és a MERS gyógyultjainál is megfigyelhetők voltak.
A főpolgármester kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén, hogy nem messze a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodától, egy sétány viselje Budapest díszpolgára, Benedek Tibor nevét – közölte Karácsony Gergely a közösségi oldalán. Mint fogalmazott: a júniusban tragikusan fiatalon elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó hős volt és példakép talán az egész ország számára.
A NASA megfigyelés alatt tart egy óriási területet a Föld mágneses mezejében, ahol a mágnesesség gyengébb, mint a mező többi pontján – írta a Science Alert. A folt egészen Dél-Amerikától Délnyugat-Afrikáig tart, és Dél-Atlanti Anomáliának keresztelték el. A jelenség a földi életre nincs hatással, a műholdakra és a Nemzetközi Űrállomásra viszont annál nagyobb veszélyt jelent, […]
Februárban kezdték el forgatni a negyedik Mátrix filmet San Franciscóban, és innen Berlinbe utazott volna a stáb, de már nem tudták folytatni a munkát a koronavírus-járvány miatt. A forgatás azóta újraindult, ezt maga Keanu Reeves erősítette meg, amikor videóinterjút adott az AP hírügynökségnek. Hozzátette, a járványhelyzet miatt a forgatáson nagyon odafigyelnek a biztonsági és higiéniai […]
A Világgazdaság összeállítása szerint több tényező is felfelé húzza a gyümölcs árát. Ezek közül a legfontosabb az, hogy gyenge termés várható, a tavalyi készletek pedig már elfogytak. Idén egyébként nagyot drágultak a gyümölcsök, ennek oka egyrészt, hogy a koronavírus-járvány miatt előbb a szállítás okozott gondot, majd a kiesett bevételt akarták pótolni a boltosok, árusok, másrészt […]
A KISS motorvonat egészen pontosan a Budapest-Nyugati–Vác–Szob vasútvonalon indul el hétfőtől – közölte a MÁV-START. Az új emeletes motorvonat az előzetes vizsgálatokat követően márciusban kezdte meg az utasforgalmi próbaüzemet, amit a kialakult járványügyi helyzet miatt meg kellett szakítani, mert a gyártó Stadler a Magyarországon dolgozó külföldi munkavállalói azonnali hazarendeléséről rendelkezett. Augusztus végéig tart a Nyugati […]
Emelkedett a 30 millió forintnál olcsóbb, használt lakások aránya Budapesten: egy éve még a teljes kínálat 20 százalékát adták, most 24 százaléknál járnak, derült ki az ingatlan.com elemzéséből. A megyeszékhelyeken eközben a 20 millió forint alatti áron kínált használt lakások részesedése országos átlagban 39 százalékról közel 41 százalékra emelkedett. Szakértők szerint az olcsóbb ingatlanok arányának […]
Leállósávban előző autósokat fogtak a rendőrök az M7-es budapesti, Pest és Fejér megyei szakaszán. Az akció elsődleges célja a leállósávot szabálytalanul használó autósok kiszűrése volt. A műveletben 13 civil autóval vett részt a rendőrség, az ellenőrzés során összesen 17 autóssal szemben intézkedtek, valamennyi szabálytalankodót 100 ezer forintra bírságolták. A következő hosszú hétvégén is hasonló ellenőrzésekre […]


