Author: Manna Admin
Page: 351
A Wigner Fizikai Kutatóközpont Űrtechnikai Kutatócsoportja két tápegységet is fejlesztett egy plazmafizikai műszeregyütteshez. Ez az eszköz pedig két év múlva útra kel, hogy kilenc évig utazzon egészen a Jupiterig. A projekt célja a Jupiter és holdjainak kutatása. A tesztek alapján eddig minden eszköz megfelelően működik, a kutatók jó munkát végeztek.
Egyre több koronavírus tesztet kell végezni, ezért az országos tisztifőorvos úgy döntött, növelik a szállításhoz szükséges kapacitást. A közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók tartalék autóit is bevonták a betegszállításba és részt vesznek a PCR-tesztekkel levett minták szállításában is. A Világgzadaság korábban azt írta, hogy ahogy megnőtt a koronavírussal fertőzöttek száma az utóbbi napokban, úgy emelkedett meg a […]
Több településen emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának mennyisége – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Budapesten és néhány nagyvárosban is tapasztaltak növekedést. A szakemberek közölték, hogy a koncentráció-emelkedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a módszer a behurcolt eseteket és az egyedi gócokat nem méri, tehát az eredmények arra […]
Látogatási és kijárási tilalmat rendeltek el országszerte a szociális intézményekben, hogy így védjék a lakókat a koronavírustól. A fertőzés terjedésének üteme lassult, de így is 341 embernél mutatták ki a fertőzést egyetlen nap alatt. Az aktív esetek száma megint rekordot döntött: 4700 fölé emelkedett. Közben az országban több iskolából is jelentettek fertőzöttet: van, ahol több […]
Egy ideig több áramot termeltek a napelemek itthon, mint Paks. A különleges helyzet úgy állt elő, hogy a Paksi Atomerőmű teljesítmény-kihasználtsága augusztusban rég látott alacsony szintre csökkent, amit három műszaki hiba mellett tervezett teljesítménycsökkenések okoztak. Ezért, bár a kihasználtsága más erőművekhez képest így is magas volt, a hónap közepén a magyarországi naperőművek termelése egy nagyon […]
Jobban szennyezi a levegőt az aszfalt, mint az autók – írja az index. A Science Advance nevű szaklapban arról írnak, hogy a nyári, forró napokon nagy koncentrációban szállnak fel káros, apró részecskék az aszfaltból – olyanok, amik mikroszennyezéssé és mérgező gázzá alakulnak. A szerves vegyületek koncentrációja a levegőben 140°C fölött különösen megugrott. Ez az a […]
Már átlépte a százmillió dolláros jegybevételt Christopher Nolan Tenet című kém sci-fije. Ez az első nagy hollywoodi produkció amelyet a pandémia miatti karantén feloldása után kezdtek forgalmazni világszerte. A thrillerre egyedül Kínában több mint 20 millió dollárért váltottak jegyet a nézők a hétvégéig – írja a Variety.com. A Tenet a nemzetközi bemutatkozás után csak ezen […]
Körülbelül ötödével van kevesebb állásajánlat a portálokon, de a munkaerőpiac a járvány által sújtott területeken kívül nagyjából visszaállt a munkaerőpiac – mondta el a Reggeli Mannában a Gerilla Önéletrajz Műhely Vezetője. Baráth András szerint nehezebb állást találni, de informatikust, pénzügyest és online marketingest vagy akár operátort is sokan keresnek. Hozzátette, hogy az állásinterjúk egyre inkább […]
Fekete hétvége volt az utakon, kilencen vesztették életüket balesetben. Az ORFK hétvégi összesítője szerint ötven súlyos, 105 könnyű sérültje volt a szabálytalan közúti közlekedésnek. Negyvennél is több ittas sofőrt találtak. A rendőrök több mint hatszáz embert el is fogtak a rendőrök, egy részük ellen körözés volt érvényben, de majdnem ötszáz embert elkövetés közben értek tetten.
Öt újabb iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet a járvány miatt – mondta a közrádióban a köznevelési államtitkár. MAruzsa Zoltán szerint az operatív törzs még nyolc helyszínen rendelt el digitális oktatást, három esetben a teljes intézményben. A minisztérium tegnap még tíz bezárt intézményt jelentett és azt mondták, hogy 182 helyen vizsgálódnak éppen a járvánnyal összefüggésben. A […]

